A női kosárlabda Euroliga csoportkörének első fordulójában a szeptemberi busztragédia után tétmeccsen először pályára lépő Hat-Agro UNI Győr 101–43-as vereséget szenvedett a címvédő Jekatyerinburgtól hazai pályán.
Hajdu János, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya csütörtökön kijelölte bő, 28 fős keretét a december 6-22. között sorra kerülő szerbiai világbajnokságra.
Benedek Tibor, az idén vb-aranyérmes férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint nem egyszerű feladat világbajnokként nekivágni az új időszaknak, amelynek jövő nyári fő állomásán, a budapesti Európa-bajnokságon a négy közé kerülés az elsődleges feladat.
Jövő augusztus 23-án féltávú, azaz 1,9 kilométer úszásból, 90 kilométer kerékpározásból és 21,1 kilométer futásból álló Ironman-versenyt rendeznek Budapesten.
Nem lesz rendkívüli közgyűlés a súlyemelőknél - közölte a sportág hazai szövetségének elnöke.
A kétszeres olimpiai bajnok, az idén három világbajnoki címet szerző Kozák Danuta is bekapcsolódott a Bajnokok Útja Alapítvány programjába.
Bal bokacsontrepedés miatt nem játszhat a hétvégi MME Négy Nemzet Tornán Tokaji Viktor (a képen), a magyar jégkorong-válogatott rutinos hátvédje.
A Magyar Kézilabda-szövetségben elkészítették a férfi és női Magyar Kupa 4. fordulójának párosítását.
A sikeresnek tűnő csontvelő-átültetés után Karl Erik Böhn reméli, két hét múlva elhagyhatja a kórházat.
Lékó Péter is tagja a szombaton kezdődő sakkvilágbajnoki döntőn a címvédő Viswanathan Anandot segítő csapatnak – derült ki a csütörtöki sajtótájékoztatón az indiai Chennaiban.