A papírformának megfelelően a házigazda olaszok 4-0-ra legyőzték az oroszokat a Cagliariban zajló női tenisz Fed Kupa-döntőben.
A kenyai Geoffrey Mutai megvédte címét a férfiaknál a 43. alkalommal megrendezett New York Marathonon.
A magyar úszó-válogatott legfiatalabb versenyzői, Pap Bianka és Sós Luca is aranyérmet nyertek a stockholmi nemzetközi viadal első napján szombaton.
Európa-bajnoki felkészülési mérkőzésen a spanyol férfiválogatott 13-13-as első félidő után 29-24-re győzött a világbajnoki címvédő méltó ellenfelének bizonyult magyar együttes ellen. A két ország ifjúsági válogatottjainak találkozóján a pénteki zárt kapus találkozóhoz hasonlóan ismét a magyar fiatalok bizonyultak jobbnak.
A női Bajnokok Ligája csoportkörének 4. fordulójában a Győri Audi ETO a két héttel korábbi, nyolcgólos idegenbeli sikere után saját közönsége előtt a vártnál szorosabb, küzdelmesebb mérkőzésen 29-22-re győzött a német Thüringer HC ellen. A címvédő győriek így továbbra is pontveszteség nélkül állnak az A-jelű négyes élén, és már matematikailag is továbbjutottak a legjobb nyolc közé.
Babos Tímea bejutott a döntőbe az 50 ezer dollár összdíjazású torontói női Challenger tenisztornán.
Az összesített pontversenyben a magyar válogatott végzett az első helyen a szombaton a karate egyik alapstílusának, a wado kainak a 41. Európa-bajnokságán.
Diófát ültettek szombaton az MTK népszigeti vízitelepén, mivel a budapesti sportklub éppen két hét múlva, november 16-án ünnepli majd megalapításának 125. évfordulóját.
A nyolc-tíz éve játszott bajnoki döntők izgalmait idézte a Racionet-Honvéd és a Teva-Vasas együttesének csatája, amely pazar játékot, irdatlan csatát és végül döntetlent hozott a zsúfolásig telt lelátók előtt.
A hazai pályán játszó Sopron és Diósgyőr győzött, a határon túl vendégszereplő két pécsi csapat, valamint a Cegléd vereséget szenvedett a női kosárlabda Közép-európai Liga 9. fordulójának szombati játéknapján.