Ádámfi Attila (a képen jobbra) személyében magyar technikai delegátust küld a 2016-os riói olimpiára a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF), amely a wroclawi világbajnokság közben tartott elnökségi ülésén doppingellenes programjának további szigorításáról is döntött.
Idén második alkalommal rendezik meg a HFL, vagyis a Hungarian Football League döntőjét október 26-án délután 17:00-kor, a BVSC Stadionban.
A hegyikerékpáros szezon után, a ciklo-krossz kezdetekor összegzi az eltelt időszakot Buruczki Szilárd, a Merida Kőbánya TC versenyzője, korábbi többszörös bajnok, válogatott kerékpáros, aki eddig három olimpiáról "éppen, hogy lecsúszott" -, de akár még a riói felkészülést is "bevállalja".
A kazahsztáni Almatiban zajló AIBA Felnőtt Amatőr Ökölvívó Világbajnokság 75 kg-os negyeddöntőiben lépett kötelek közé az utolsó versenyben lévő magyar versenyző, Harcsa Zoltán. A budapesti fiatalember az ír Jason Quigley ellen lépett kötelek közé.
Három évig kézilabdázott Szegeden, majd sikeres edzői pályafutása során több részletben csaknem hat éven keresztül ült a Pick-Szeged kispadján Skaliczky László.
Gurisatti Gyula a nyolcadik helyen végzett a gyorstüzelő légpisztolyosok versenyében szerdán az alicantei sportlövő Európa-bajnokságon.
Az Alba Fehérvár hazai pályán egy ponttal kikapott a görög PAOK Szalonikitől a férfi kosárlabda Európa Kupa második fordulójában.

Florentino Perez, a Real Madrid elnöke leplezi majd le csütörtökön Puskás Ferencnek, az Aranycsapat legendás kapitányának bronzból készült mellszobrát a labdarúgóklub edzőközpontja főépületének főbejáratánál.
Az orosz Tima Turieva nyert összetettben a női 63 kilogrammban a súlyemelők lengyelországi világbajnokságának negyedik versenynapján.
Azerbajdzsán megszerezte Moldovától Cristina Iovut, aki szülőhazája első olimpiai érmét szerezte női súlyemelésben.