Két hét múlva a kínai nagydíjjal folytatódik a túraautó-világbajnokság sorozata.
A 9. forduló pénteki nyitómérkőzésén a Balatonfüred rendkívül szoros küzdelemben aratott egyetlen gólos sikerével hazavitte a két pontot a hármas győzelmi sorozatból érkező Cegléd otthonából, s ezzel megerősítette pozícióját közvetlenül a vezető négyes mögött, míg a hazaiak kettővel lejjebb, a 7. helyet foglalják el a bajnoki tabellán.
A Magyar Jégkorongszövetség kihirdette a novemberi nemzetközi torna részletes programját.
Október 14-én délután a magyar Ama Dablam expedíció tagjait 5200 méter magasságban elsodorta és maga alá temette egy lavina. A magyar csapatnak, Szlankó Zoltánnak, Demény Gábornak és Horváth Csabának sikerült magukat kiásni és majdnem mindenkit kimenteni.
A 2014-es budapesti vízilabda Eb-rendezéséhez a LEN váratlanul még idén 60 millió forintnak megfelelő euró átutalását kérte a magyar szövetségtől, amit az elnök állami támogatás híján azért vállalt, hogy a lecsapni kész szerbek ne vigyék el tőlünk a kontinenstornát – mondta el Kemény Dénes a Digi Sport Reggeli Start című műsorában, hozzátéve: idén a szövetség anyagilag a túlélésért küzd, mert a vb-győztes férfi válogatott jutalmazását is meg kell oldani.
Sareea Freeman személyében igazi gyöngyszemre bukkantak a bajnoki és Magyar Kupa-címvédő Vasas Óbuda női röplabdacsapatánál.
A 2013-as Vuelta-győztes Chris Horner az idény végén távozik a RadioShack-Leopard-Trek kerékpárcsapatától.
Súlyos térdsérülése miatt előreláthatólag hat-hét hónapig nem játszhat Larke Möller, az FTC női csapatával azonos Bajnokok Ligája-csoportban szereplő dán Midtjylland kézilabdázója.
Kilencvenhat éves korában elhunyt Albert Bourlon, aki a Tour de France kerékpáros körverseny történetének leghosszabb sikeres szökését vitte véghez, még 1947-ben.
Makai Erika (a képen) és Libor Dezső sem jutott tovább a vigaszágon a Szentpéterváron zajló World Combat Games-en.