A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) örökös eltiltással sújtotta Igor Jerohin orosz gyaloglót, aki a tavalyi londoni olimpián ötödik lett 50 kilométeren.
A Magyar Olimpiai Bizottságban már megszokottak az olimpiai sportágak konzultációi. Szeptemberben újabb "évad" kezdődött. Kedden a 30 sportág közül a sportlövészet és a golf került napirendre.
Rendkívüli ülésen szavazta meg a Magyar Úszó Szövetség elnöksége a sportágfejlesztési program különféle fejezeteihez kapcsolódó pénzügyi kereteket. A testület jóváhagyta, hogy ez év őszétől Tőrös Károly lesz az utánpótlás szövetségi kapitány, Selmeci Attila pedig a szakfelügyelői posztot tölti be.
Ezúttal a közönségszavazás eredménye és a kuratórium döntése egybecsengett, így a Dunafüredi Vízisport Klub kajak-kenusai nagy fölénnyel nyerték el „A hónap műhelye” augusztusi díját, s az azzal járó félmillió forintos Decathlon-sportszervásárlási utalványt.
Mindkét válogatott kempós, Sós Tibor és Szombat Patrik is megnyerte saját mérkőzését a Küzdelmek Éjszakája 8. elnevezésű amatőr és profi MMA, illetve kempo gálán, Dunaharasztiban.
Az első két napon megrendezett öt erős szeles futamban a 11-szeres Kékszalag győztes, Litkey Farkas kormanyozta csapat három első, egy második és egy harmadik hellyel vezeti a Soling Világbajnokságot.
Néhány éven belül akár női alpesi sí Világkupa-futamnak is otthont adhat az eplényi Nordica Síaréna, melynek 4-es számú pályáját nemzetközi versenypályává nyilvánították.
Szakításban korosztályos rekordot javítva ezüstérmet szerzett, lökésben a hatodik, összetettben pedig ötödik lett Soóky Gergely a juniorkorú súlyemelők észtországi Európa-bajnokságán.
Együttműködési megállapodást írt alá Budapesten a birkózósport ikonjának számító háromszoros olimpiai bajnok orosz Alekszandr Karelin a Vasas Sport Club elnökével, Markovits Lászlóval.
Nosztalgiázós, remek hangulatú baráti összejövetelen ünnepelték meg az 1963-ban férfi Magyar Népköztársasági Kupát (a Magyar Kupa elődje) nyerő FTC kézilabdacsapatának hajdani játékosai a klub népligeti sporttelepén a nagyszerű siker 50. évfordulóját.