A kormány egyetértésével a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) pályázik a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság egyik helyszínére - jelentette be Csányi Sándor kedden.
Hat magyar úszó kapott meghívást az Európa-válogatottba december 20-21-re, de közülük Hosszú Katinka, Gyurta Dániel és Cseh László az ugyanakkor sorra kerülő Vlagyimir Szalnyikov Kupára is hivatalos.
Szabadlábra helyezte kedden a Győri Járásbíróság azt a kapuvári férfit, aki a gyanú szerint a két halálos áldozatot követelő buszbalesetet okozta a hétvégén Kapuvár közelében.
Babos Timea és Jaroszlava Svedova magabiztos győzelemmel jutott a negyeddöntőbe párosban a 235 000 dolláros Tashkent Openen, miután mindössze négy játékot veszített Kszenija Palkina és Polina Pekova ellen.
Hatodik alkalommal kerül sor december 3-án a Tennis Classics elnevezésű gálára a Papp László Budapest Sportarénában, ahol a korábbi sztárok közül pályára lép Patrick Rafter és Mats Wilander, míg a jelen legjobbjai közül David Ferrer, Jo-Wilfried Tsonga, Tommy Haas és Markosz Bagdatisz ragad ütőt.
Az augusztusi, rangos győri nemzetközi tornát szervező SportConcept menedzseriroda megpályázza a női Bajnokok Ligája 2014-es négyesdöntőjének megrendezését.
Nagy sikert aratott Vajda Attila a duisburgi világbajnokságon. A szegediek olimpiai bajnoka 2007 és 2011 után ismét aranyérmet ünnepelhetett C-1 1000 méteren.
Immár hivatalossá vált, hogy Kásás Zoltán vezeti a most kezdődő magyar vízilabda-edzőképzést. Az első évfolyam október 7-én kezdi el a tanulmányait, a (leendő) szakembereknek szeptember 30-ig kell jelentkezniük.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság még mindig nem kapta vissza a doppingvétség miatt örökre eltiltott Lance Armstrongtól a 2000-es sydneyi játékokon szerzett bronzérmét.
Ugyanúgy lehet bosszús, mint büszke is az elmúlt hétvégi olaszországi idényzáró szereplése után Pars Krisztián, a kalapácsvetés olimpiai bajnoka, hiszen a moszkvai világbajnokságon vele történtek „utórezgése” még Rietiben is éreztette a hatását.