Az eredeti versenykiírástól eltérően kezdődött az öttusa világbajnokság a tajvani Kaohsziungban.
Az IAAF Hammer Challenge sorozatának Dubnica nad Vahom/ Máriatölgyes-i állomásán világbajnoki mezőny találkozott egymással.
A magyar hódeszkásnak már csak öt helyet kell javítania a világranglistán, hogy indulhasson a jövő évi téli olimpián.
Négy lány és két fiú versenyző áll rajthoz a jövő héten kezdődő ifjúsági úszó világbajnokságon – a kellő akklimatizáció miatt azonban már ma este útra kel a csapat Dubajba.
Négy esztendővel ezelőtt már járt Világjátékokon Györe Attila (a képen balra). Akkor sárkányhajóban szerepelt és nyert két ezüstMost maratonistaként állt rajthoz és nyert a cali Világjátékokon, hiszen a nem olimpiai sportágak számára rendezett legnagyobb esemény programjára felkerült a maratoni is.
Jöttek, láttak és gyakorlatilag mindent nyertek. A magyar maratonisták – ahogyan a világbajnokságokon is megszokhattuk – taroltak a cali Világjátékokon. Györe Attila és Kövér Márton például majd három perces előnnyel nyerte meg a kenupárosok viadalát, a 39 esztendős Györe ezzel feltette pályafutására a koronát.öt, egy bronzérmet, és elvesztett egy aranyat, amelyet utólag vettek el a magyar egységtől.
Huszonkét órás utazás után megérkezett Csungdzsuba, az evezős világbajnokság helyszínére a magyar válogatott első csoportja (a para-evezősök később érkeznek).
Fucsovics Márton búcsúzott az amerikai nyílt teniszbajnokság selejtezőjének első fordulójában.
A kiskunlacházi reptéren augusztus 24-25-én sorra kerülő 24 órás kerékpáros verseny három különleges indulója három világbajnok.
A BSE és az MTK egyesülését követően a csapat MTK-Budapest néven adta le nevezését a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének.
Romániában rendezték az Európai Taekwondo Szövetség (ETU) közgyűlését, ahol Patakfalvy Miklós, a magyar szövetség elnöke megőrizte tagságát az elnökségben. Csütörtöktől már a kadetek Európa-bajnokságát rendezik Bukarestben.