A 2013-as Tour de France kerékpárversenyen nem produkáltak pozitív doppingmintát a versenyzők – adta hírül a Kerékpáros Doppingellenes Alapítvány.
Sajtóhírek szerint Oscar Pistorius ügyvédei szeretnének peren kívüli megállapodást kötni a meggyilkolt Reeva Steenkamp családjával.
Viktor Troicki, szerb teniszező a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) fellebbez 18 hónapos eltiltása ellen.
Bujka Barbara távozása ellenére lesz magyar játékosa a Messina női vízilabdacsapatának, amely szerződtette Tóth Ildikót a szintén olasz Firenzétől.
Albert Rocas Comas világbajnok spanyol kézilabdázóval erősít a dán KIF Kolding Köbenhavn.
Az év végén anyagi gondok miatt megszűnik a spanyol Euskaltel Euskadi kerékpárcsapat.
Áder János köztársasági elnök a legmagasabb állami kitüntetést, a Magyar Szent István Rendet adta át Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok úszónak az államalapítás ünnepe alkalmából kedden Budapesten, a Sándor-palotában.
A 83 éves korában elhunyt dr. Temes Judit olimpiai bajnok úszó végső búcsúztatása szeptember 9-én lesz a Farkasréti temetőben.
Egy hét múlva indul útnak a magyar kajak-kenu válogatott Duisburgba, a 2013. évi világbajnokság helyszínére.
Augusztus 25-e és szeptember 1-je között, Csungdzsu ad otthont a felnőtt-világbajnokságának.