A lengyelországi U17-es női kézilabda Európa-bajnokságon szereplő magyar válogatott az Oroszország elleni nyitányon elszenvedett súlyos, 35–23-as vereség után a második csoportmeccsét is elveszítette, 24–21-re kikapott Svédországtól. Papp György együttese vasárnap Szlovákiával találkozik, de az már eldőlt, hogy csak a 9–16. helyért folytathatja a tornán.
Úgy látszik, a teljes mezőny komolyan vette a „rossz főpróba-jó előadás” tételt, mert a szentpétervári ritmikus gimnasztika világkupaverseny – egyben az augusztus végi kijevi világbajnokság főpróbája.
Edzőt váltott Samantha Stosur ausztrál teniszező, a 2011-es US Open győztese.
A moszkvai atlétikai világbajnokság pénteki versenynapján magas színvonalú döntőt vívtak a női kalapácsvetők magyar részvétellel.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere gratulált a magyar egyetemi karate válogatott teljesítményéhez és elismerte a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség és partnerei munkáját, amit a VI. Budapesti Egyetemi Karate Európa-bajnokságon végeztek.
Versenyzőink a pénteki döntőkben is kitettek magukért, szinte valamennyien javítottak délelőtti eredményükön, és értékes pontszerző helyeket szereztek a montreali úszó-világbajnokságon.
Újabb két női birkózónk lépett szőnyegre Bulgáriában a junior világbajnokság negyedik versenynapján.
Fehéroroszország pénteken hazai pályán 114–73-ra legyőzte Szlovákiát a 2015-ös férfi kosárlabda Európa-bajnokság előselejtezőjében, amivel megnyerte a Magyarországot is felvonultató D-csoportot.
Magyarország válogatottja remek mérkőzésen 9–7-re legyőzte Spanyolországot a Szombathelyen zajló junior férfi vízilabda-világbajnokság pénteki negyeddöntőjében, és bejutott a legjobb négy közé.
Felkészülési mérkőzésen a Pick Szeged kézilabdacsapata az újszegedi sportcsarnokban magabiztos, tizenkét gólos győzelmet aratott az Orosháza ellen.