A magyar női vízilabda-válogatott 13-12-es vereséget szenvedett a házigazda spanyol csapattól a barcelonai vizes világbajnokság szerdai elődöntőjében, így a bronzéremért játszhat. Merész András szövetségi kapitány az MTI-nek azt mondta: végtelenül büszke a csapatra.
Cseh László 200 méter vegyesen a harmadik, 200 méter pillangón Hosszú Katinka szintén harmadik, Jakabos Zsuzsanna pedig a hatodik idővel jutott döntőbe a barcelonai vizes világbajnokság úszóversenyeinek szerdai napján.
Az Egeres-völgy Sport Fesztivál keretében, három távon, várhatóan 1200-1300 kerekessel rajtol augusztus 4-én, a 13. alkalommal kiírt Bükk Maraton hegyikerékpár-verseny.
Cseh László a legjobb időeredménnyel jutott tovább az elődöntőbe a 200 méteres vegyes selejtezőjéből a barcelonai vizes világbajnokság úszóversenyeinek negyedik napján. Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna is a 16 közé került 200 m pillangón, egyedül Takács Krisztián búcsúzott 100 m gyorson a szerda délelőtti programban szerepelt magyarok közül.
Az íjászok túl vannak az első napon a Világjátékokon.
A 2000-es olimpián szerepelt Jambrik István (a képen) volt a legjobb a három magyar közül a férfi gyorstüzelő pisztolyosok között, ám ő is csak a 13. helyen végzett az eszéki sportlövő Európa-bajnokságon.
Második helyen végzett a Slett Emese, Réti Kamilla, Földházi Anita összeállítású csapat a női váltók keddi versenyében a székesfehérvári junior öttusa-világbajnokságon.
20 ország több mint 160 csapatával idén már a 17. alkalommal rendezik meg a Cell-Cup Nemzetközi Kézilabda Fesztivált augusztus 11-17. között.
Sérülés miatt nem indulhat a moszkvai atlétikai világbajnokságon a női hétpróba címvédője, az orosz Tatyjana Csernova.
Befejezi versenyzői pályafutását Yargelis Savigne, a kubaiak szabadtéren kétszeres világbajnok hármasugrója.