Az ókori Olympiában tartanak vasárnap nemzetközi birkózóversenyt, és a nemzetközi szövetségnek (FILA) egyértelmű az üzenete: szeretné, ha a sportág az olimpia műsorán maradna.
A kolumbiai Nairo Quintana nyerte a 100. Tour de France országúti kerékpáros körverseny szombati, 20. szakaszát, sikerével pedig feljött az összetett második helyére.
Sidney Crosby bízik benne, hogy a kanadai jégkorong-válogatottal megvédheti az olimpiai bajnoki címet a 2014-es szocsi játékokon.
Gyárfás Tamás a Magyar Úszó Szövetség elnöke nagyra értékeli mindazoknak a teljesítményét, akik oly sokat tettek a felnőtt és a junior világbajnokság elnyeréséért.
A péntek az óriási csaták és a hatalmas keresztbeverések napja volt a szegedi Maty-éri evezős- és kajak-kenu pályán..
A két csapat-világbajnoki aranyérmet, és többek között BL-győzelmet hozó versenyévad után az uborkaszezonban zajlik az élet a tekéseknél.
Kitűnően kezdett a magyar csapat a Budapesten megrendezett VI. Karate Egyetemi Európa-bajnokság első napján.
A Pueblában zajló taekwondo világbajnokság második magyar érdekeltségű napján a válogatott edzőjeként is funkcionáló Tóth Balázs lépett pástra.
Cristian Zeitz, a THW Kiel világbajnok kézilabdázója kitölti a jövő nyárig érvényes szerződését a német klubnál, és csak azután lesz az MKB Veszprém játékosa. Ezt maga a 32 éves jobbátlövő közölte pénteken.
Az augusztusi Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar férfi kosárlabda-válogatott 94–81-re kikapott a bolgár csapattól az ausztriai Felsőőrben.