A csodálatos futóünnepen a budapesti 56-osok terén több részvételi csúcs is megdőlt: több mint 9200 futó nevezett (egy évvel korábban ez a szám 8050, 2010-ben 5500 volt!), 1720 csapat (tavaly 1570), 1932 egyéni félmaratonista (tavaly 1370) regisztrálta magát.
A Telekom ingyenesen letölthető alkalmazása segíti a K&H vasárnapi futófesztiváljának résztvevőit - Futótárs - nemes célok szolgálatában is.
Ha a körülmények kedvezőek lesznek – azaz a Balaton vize megfelelő hőmérsékletű –, akkor Hosszú Katinka is hozzáad 2021 métert az idényre tervezett versenytávjaihoz a Magyar Úszás Napján, június 21-én, szombaton.
1560 nevezővel, több mint 1400 versenyzővel, továbbá mintegy félezer gyermekkel nevezési és részvételi csúcsot döntött a kétnapos pünkösdi VII. Intersport Keszthelyi Kilométerek futófesztivál. A háromszoros olimpikon Kálovics Anikó félmaratonon első lett.
Ragadós a példa: június végéig több vidéki helyszínen tartanak nordic walkingos rendezvényt az Országos Nordic Walking Program részeként.
Már az előnevezéskor rekordszámú indulóra számítanak az VII. Intersport Keszthelyi Kilométerek szervezői. A pünkösdi Balaton-parti utcai futóversenyen szombaton a gyermekek, vasárnap a felnőttek állhatnak rajthoz. A félmaratonit, maratonit fogyatékkal élők is teljesíthetik. Az esemény fővédnöke a paralimpiai bajnok vívó, Szekeres Pál helyettes államtitkár.
Átadták a 2014-es Kihívás Napja díjait. A budapesti Bohém Étteremben megtartott díjkiosztón a trófeákat Szekeres Pál, sportért felelős helyettes államtitkár, Vass Henriett, a Magyar Olimpiai Bizottság szabadidősportért felelős referense, valamint Czene Attila, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke adta át.
A naptár szerinti utolsó tavaszi napon megrendezésre került 3. K&H mozdulj! kerékpáros napra 1250 nevezés érkezett. A 28 km-es bringatúra résztvevői a gárdonyi Sport Beachről indultak, és miután körbetekerték Magyarország harmadik legnagyobb tavát ugyanide is érkeztek vissza.
A héten Fair Play trófea díjjal elismert Monspart Sarolta, egykori tájfutó világbajnok egész életét a "Sport mindenkié" jelmondat büvöletében éli.
Beszámoló és tisztújító közgyűlését tartotta a Magyar Sport Házában május 23-án a Pest Megyei Szabadidősport Szövetség. A napirendi pontok közt a közgyűlés újra bizalmat szavazott a korábbi elnöknek, ügyvezető elnöknek és a Felügyelő Bizottság elnökének.