Hivatalosan a családi sportnappal nyit a Naphegyen lévő, Czakó utcai Sport-és Szabadidőközpont április 12-én, szombaton. A szabadidős esemény egyik támogatója a Magyar Olimpiai Bizottság.
A Syma Sport- és Rendezvényközpontban nyolcadik alkalommal került megrendezésre a Coca-Cola Testébresztő Fitnesz Nap, amelyen hét órán át, egy időben 13 színpadon zajlottak a legújabb trendeknek megfelelő órák.
Elismerésre, de annál is inkább csodálatra méltó annak a 37 esztendős, két gyermekes pákozdi tanítónőnek a hitvallása és életszemlélete, aki daganatos betegségéből felépülve ismét a futótársadalom tagjának mondhatja magát. Négy hónap telt el azóta, hogy megoperálták, és most a világ legtermészetesebb dolgaként beszél arról, hogy néhány napja ő is körbefutotta a Velencei tavat, és április 13-án a Telekom Vivicittá Városvédő futáson is rajthoz fog állni. Még hozzá a leghosszabb távon, a félmaratonin.
A Telekom Vivicittá Félmaraton, de az eddigi valamennyi Budapest Sportiroda (BSI) esemény történetében most először fordul elő, hogy betelt a létszám. 11 nappal (!) az esemény rajtja előtt már 5500-nál is több nevező jelentkezett a 21097,5 méterre, ezért erre a távra szerda délután 17 órától a rendezők – szervezési okok miatt - lezárták a nevezést. A szervezők a tavalyi 3800 fős félmaratoni nevezői létszám 50-60 °%-os növekedésére számítottak, amit gyakorlatilag már most elértek.
Vasárnap este a 4x200 méteres váltókkal véget ért a budapesti 6. Fedett pályás Veterán Atlétikai Világbajnokság. A négy helyszínen megrendezésre került látványos sportesemény hatalmas népszerűségnek örvendett, kiváló hangulatban zajlottak a versenyek. A páratlan atmoszféra mellett a kiváló eredményeket is feltétlenül ki kell emelni.
Van, aki hajnalban teljesíti a maga szabta edzéstávot, és van, aki csak a munkanap végén estefelé tud futócipőt húzni. Akadnak olyanok, akiknek a 3.2 kilométeres mini vagy a 7000 méteres midi táv már meg se kottyan, sőt, mosolyogva gondolnak vissza azokra az időkre, amikor a 10 kilométer megtétele is különleges kihívást jelentett a számukra. A résztvevők között szép számmal találhatóak olyanok, akik az egészégségükért vagy a fogyás feltett szándékával futnak, míg mások a kialakult jó állóképességükkel büszkélkednek, vagy éppen azzal, hogy a tekintélyt parancsoló fél-maratoni 21 hosszú kilométerét is maguk mögött tudták hagyni. Aki csak egy kicsit is ismeri a hazai futómozgalom esemény-naptárát, ráadásul maga is a futást kedvelők táborába tartozik, egy percig sem találgat, mert pontosan tudja, hogy a hagyományossá vált és e közben egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Telekom Vivicitta Városvédő futásról van szó, amely a világpremier után két évvel, 1986-ban mutatkozott be Budapesten, és amelyet április 13-án immár a 29. alkalommal rendeznek meg.
Egyre közeledik április 13-án a tavasz leglátogatottabb szabadidős sporteseménye, az évtizedek alatt az évszakkal összenőtt Telekom Vivicittá Városvédő futás, melyet már 29. alkalommal rendez meg a Budapest Sportiroda (BSI) a fővárosban.
A veterán atléták fedett pályás világbajnoksága szombaton az utolsó előtti versenynapjához érkezett.
Czene Attila, Atlanta olimpiai bajnok úszója, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke és a Ceglédi KK SE NBI-es csapata is teljes létszámmal csatlakozik a Magyar Olimpia Bizottság által támogatott „Megyénk Körül - Megyünk Körül” Pest Megyei Futó- és Gyalogló Napok ceglédi megnyitójának programjához.
A 95 éves ukrán származású Olga Kotelko magasugrásban világcsúcsot döntött, a korábbi olimpikon Ajkler Zita (a képen) a 35–40 évesek között megnyerte a hármasugrást a Budapesten zajló hatodik atlétikai veterán-világbajnokságon.