Sikeres prezentáción van túl a magyar szabadidősport küldöttsége. A szabadidősport legjelentősebb nemzetközi szervezete a TAFISA, amely a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szakterületi partnerszervezete a hollandiai Enschedében rendezte meg soros világkongresszusát.
Folytatódott a szeptember végén megkezdődött sportszakmai tárgyalássorozat, amely a MOB új tagozati rendszere által képviselt sportszervezetek vezetőivel zajlik.
A Mini Transat nevű vitorlásversenyen csak egy szakaszt rendeznek, rajt hétfőn vagy kedden lesz.
Monspart Sarolta, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, a MOB szabadidősportért felelős tagozatának elnöke hivatalos látogatáson járt Taiwanon, ahol egy kétnapos szabadidősport-konferencián is előadást tartott. A magyar sportvezető találkozott többek között a taiwan sportminiszterrel, Tai-Lin Peng-gel, a vendéglátó ország Oktatási Minisztériumának államtitkárával is (lásd: fotó).
Példátlan biztonsági intézkedések mellett rendezik meg november 3-án a New York-i maratonit, tartva az áprilisi bostoni maratonin történt terrorcselekményhez hasonló támadás előfordulásától – jelentette az amerikai média.
A 2013. évi Fővárosi Szabadidő Kupa és a Szabadidő Kupa sorozat utolsó eseménye volt 2013. október 27-én a bowling csapatverseny.
Színes programokkal vár a 2013. november 17-én megrendezésre kerülő LOcarGO-Bikemag Veszprém Cross.
Az ország leglátogatottabb fitnesz rendezvénye az idén már 8. alkalommal, ráadásul új helyszínen várja vendégeit!
A gazdagréti futópálya-avató ünnepségen az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei előtt tisztelegve rendeztek forradalmi futóversenyt.
Zabari János a zárónapon is első lett a Bécs-Pozsony-Budapest ultramaratoni futóversenyen, így címét megvédve megnyerte az ötnapos viadalt.