A nemzetközi esemény részeként, idén negyedik alkalommal rendezi a Magyar Egyetemi Sí és Természetjáró Egyesület a Snow Day-t.
A nemzetközi esemény részeként, idén negyedik alkalommal rendezi a Magyar Egyetemi Sí és Természetjáró Egyesület a Snow Day-t. Az elmúlt esztendőkben több ezer résztvevőt megmozgató – 2010-ben Magyarországon, a maga nemében úttörőnek számító – havas rendezvényre január 20-án, Eplényben, a Nordica Síarénában kerül sor.
A CNN amerikai hírcsatorna utazásra szakosodott internetes honlapja októberre a Budapest Maratont ajánlja olvasóinak a futók számára készített összeállításában.
Két felpörgetett nap az X-Faktor mentorával és fiával Stájerországban!
Minden korábbinál gazdagabb évet tudhat a háta mögött a Budapest Sportiroda, mely a rendezvényeivel az ország legsikeresebb szabadidősportos programszervezője maradt 2012-ben is.
Új sípályát, valamint Magyarország legnagyobb freeski és funparkját avatják fel vasárnap az eplényi sícentrumban – tájékoztatta a Nordica Síaréna marketingvezetője szombaton az MTI-t.
Betegség, kutya- és madártámadás nehezítette a tervét, de végül egészségesen visszaérkezett a hét végén Nápolyba Juliana Buhring, aki kerékpárjával 152 nap alatt pedálozta körbe a Földet. Ő az első nő, aki kerékpáron tett meg mintegy 29 ezer kilométernyi utat.
Meglepően jól vészelték át az eplényi sípályák a karácsonyi meleget és esőt: az 50-60 cm-es hórétegből alig olvadt el - közölte az MTI-vel a síaréna marketingvezetője szerdán.
Budapesten, a WestEnd tetején melegítettek a hódeszkások a téli szezonra; egy havas snowboard pályát építetettek ide december 16-án, vasárnap.
Négy arany-, három ezüst- és egy bronzérmet szerzett a tizennégy versenyzőből álló magyar válogatott a Bangkokban megrendezett WBPF testépítő- és fitnesz-világbajnokságon, ahol nem is négyszer, hanem ötször szólt a magyar himnusz. Ugyanis a legeredményesebb női csapatnak járó különdíjat is elhozták lányaink. S nem mellékesen Magyarország nyerte el a 2013-as vb rendezési jogát.