Nemsokára már a riói olimpia jegyében kezdi meg felkészülését Vajda Attila olimpiai bajnok kenus, de előtte még biztos, ami biztos október 11-én lefutja a 42 km-t a 30. SPAR Budapest Maratonon.
"Jómagam is ismerem a Budapest Maratont, mely komoly presztízzsel bíró verseny. Talán mondhatom, a magyar embereket is ismerem, és tudom, mennyire szeretik a futást. Abban egészen biztos vagyok, hogy ez a maraton idén is különleges lesz úgy a futók, mint az egész ország számára" - utalt az etióp futó a hétvégi maratonra.
A Budapest Sportiroda október 10-én és 11-én rendezi a 30. SPAR Budapest Maraton Fesztivált. A főváros futóünnepén a MOB Mini 5próba Rióbát szervez, így a mozgalomban már résztvevők, vagy ezúttal csatlakozók pontokat gyűjthetnek a nyeremények reményében.
Nagyszabású evezősnapot rendeztek a Soroksári Dunán október 4-én. A regattán párhuzamosan három versenyen lapátolhattak a sportág képviselői, köztük volt, aki az 5próba Rióba 9 kilométeres távját teljesítette.
Ragyogó időjárás mellett, futásban, kerékpározásban és gyaloglásban rendezte szombaton a MOB a tatai Öreg-tó mellett az 5próba Rióba komplex szabadidős sportesemény-sorozat második kiemelt rendezvényét. Az idén nyáron indult 5próba Rióba egyre népszerűbb, a mozgalomhoz már mintegy háromezren csatlakoztak.
"Az 5próba Rióba lényege, hogy ernyőt képezzen a magyar szabadidősport fölé, és az összes, már létező szabadidősport-rendezvény tudjon integrálódni a rendszerhez, és úgy hirdetni önmagát, hogy ott is lehet pontokat gyűjteni az 5próba Rióba sorozatba" - emelte ki Siklós Erik az ATV Reggeli Start című műsorában pénteken. A MOB marketing és kommunikációs igazgatója a mozgalom 2024-es budapesti olimpiarendezési vonatkozásairól is beszélt.
A Mini 5próba Rióba ergométeres evezősszámának csúcstartója, a világbajnok kajakos Dudás Miklós versenyre hívja a szombaton Tatára látogatókat. Az Öreg-tó partján rendezik az 5próba Rióba kiemelt rendezvényét, amin természetesen a mini próbákkal is lehet pontokat gyűjteni.
A nyáron indult 5próba Rióba komplex szabadidős rendezvénysorozat újabb sportágában gyűjthetnek pontokat vasárnap a résztvevők: Ráckevénél, a Soroksári Dunán 9 kilométeres távon evezhetnek a próbázók. Október 4-én az evezős hajóké, a kajaké és a kenué a főszerep.
"Velence is gyönyörű környezetet biztosított a korábbi rendezvénynek, ezúttal a tatai Öreg-tó és környéke szolgál pazar helyszínként az 5próba Rióba szombati kiemelt rendezvényének!" - vélekedik a tatabányai Csernoviczki Éva.
Szombaton Tatán, az Öreg-tónál futással, kerékpározással és gyaloglással folytatódik az 5próba Rióba kiemelt eseménysorozat. Monspart Sarolta az esemény alapítói közé tartozik, több évtizedes rálátással mindenkinek jó szívvel ajánlja a próbázást.