A városról, az emberekről

Írta: Gedő Bernadett, a Csík Ferenc Gimnázium tanulója, aki kéthetes szemináriumon vett részt az Ifjúsági Olimpia városában

Molnár Zoltán-Gedő Bernadett

Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen csoportunk tagjaival együtt részt vehettem a városállam nemzeti ünnepén. A XII. században létrejött hányatott sorsú, különböző fennhatóságok alatt állt, jelenleg 4.5 milliós városállam függetlenségének 44. éves jubileumát ünnepelte. Az ünnepség adott magyarázatot a városszerte látott  rengeteg új építkezésre. Először azt hittem, csak korszerűsítésekről, renoválásokról van szó. Ám újabb, hatalmas  felhőkarcolókat hoztak létre,  az ünnepre készülve számunkra szokatlan módon.

Itthon az építkezések úgy kezdődnek, hogy a kijelölt területen található épületeket  lerombolják, a környezetet teljesen megtisztítják, a földdel teszik egyenlővé. Majd a környéket valamivel később parkosítják.   Szingapúrban viszont úgy építkeznek, hogy a hatalmas felhőkarcolókat a meglévő. meghagyott  zöld környezet mellé építik fel, és az elkészült  felhőkarcolók tövében azután buja zöldövezet található. Szingapúr minden bizonnyal a legzöldebb városállam a világon, amelynek lakói a környezetvédelem első számú parancsolatának, a fenntartható fejlődésnek igyekeznek maradéktalanul eleget tenni.

A városállam azonban nemcsak a felhőkarcolókról híres. Sokféle származású ember lakja. Kínaiak vannak a legtöbben, de malájok és indiaiak is szép számmal akadnak, akik hagyományaikat, szokásaikat az építkezés során is megőrizték. Az angol a hivatalos nyelv, amit mindenki ért és beszél, de egymás között anyanyelvükön társalognak. Meglepő tapasztalatot jelentett, hogy amikor szingapúri szemináriumi társaimmal arról beszélgettem, hogy ki milyen származású, kínai, indiai vagy maláj ?  Elmondták őszintén. De azonnal és határozottan hozzátették, hogy származásuktól, vallásuktól, kinézésüktől függetlenül szingapúriak. Ezzel a felfogással példát szolgáltatnak a nemzetiségi vitákkal, ellentétekkel  terhelt európai országoknak. Hadd tegyem hozzá, hogy sajnos a mi hazánk is ezek közé tartozik. Ez a tiszteletre méltó lokálpatriotizmuson alapuló összetartás jellemzi a városállam lakóit. No és a minden kétséget kizáróan magas életszínvonalnak köszönhető   kulturáltság, határozott jómód.

A városbeli látogatásaink, sétánk alkalmával soha egyetlen kéregetővel, egyetlen hajléktalannal sem találkoztam,  A városban sem a főútvonalakon, sem a régi házak közötti kis sikátorokban egyetlenegy apró szemetet, cigarettacsikket sem tudtam felfedezni. A közterületeken szemetelő, köpködő emberekre súlyos büntetést szabnak ki. Ez is nyilvánvalóan  hozzájárul a tisztasághoz. Utcán, nyilvános helyen nem nagyon látni dohányzó embereket, és szigorúan tilos a rágógumi. Ez különben kiváló előírás, hiszen itthon naponta botránkozunk meg, ha beleülünk vagy belelépünk valamilyen elhagyott rágógumiba.

Lehet, hogy furcsán hangzik,de rám az tette a legmélyebb benyomást, az  jelentette a legnagyobb élményt, hogy  az olykor kissé lebecsült  távol-keleten milyen kulturált élet fogadott. Idehaza sajnos már meg sem lepődünk azon, ha piszoktól, szennytől bűzlő aluljárókon át kell haladni, ha még a Belváros utcáit is szemét borítja, ha olyan emberek mellett megyünk el, akik fedél nélkül, a szabadban töltik éjszakáikat, a túlélésért, az életben maradásért többé-kevésbé kilátástalan  küzdelmet folytanak..
Szingapúr ezzel szemben a kulturáltság  mellett azt is sugallta  számomra, hogy az emberek ott a jóléti társadalomban  egymást segítve, összetartva  meg tudják valósítani elképzeléseiket, alakítják életüket.

(folyt.köv.)