Ugrás a tartalomra »

countdown_olimpianapja2026.webp

Már csak
00
nap
van hátra

countdown_dakar_2026.webp

Már csak
00
nap
van hátra

countdown_la2028.webp

Már csak
00
nap
van hátra

Szocsi 2014: A NOB elnöke megadta az olimpia alaphangját

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke csütörtökön – hagyományteremtő szándékkal – vacsorára hívta a világ politikai vezetőit, valamint az üzleti, a tudományos, a kulturális és a médiavilág legfontosabb szereplőit.

Az eseményen részt vett Vlagyimir Putyin orosz, Hszi Csin-ping kínai, Karolosz Papuliasz görög, illetve Ban Ki Mun ENSZ-elnök, de több tucatnyi ország képviseltette magát kormány- vagy államfői szinten.

Az üzleti életből jelen volt a Coca-Cola, Panasonic, a McDonald’s, az Omega, továbbá számos jelentős cég első elmbere.

Thomas Bach hagyományt szeretne teremteni a vacsorával:

„A vacsorát azzal a szándékkal szerveztük meg, hogy párbeszédet kezdeményezzünk a közélet megannyi szegmense között. Azt szeretnénk, ha az olimpia szellemét, valamint az olimpiai értékeket mindenki magáénak érezné” – fogalmazott a NOB elnöke ünnepi beszédében.

„Mi most ugyanúgy összegyűltünk itt, mint az atléták az olimpiai faluban egy ajtóval arrébb. Annak ellenére, hogy versenytársak, elfogyasztanak együtt egy vacsorát, az élvezik, hogy együtt lehetnek az olimpiai közösség tagjaként.

A NOB tagságának rangidőse, a 79. életévét rövidesen betöltő Vitalij Szmirnov büszke arra, hogy részese lehetett az eseménynek.

„Mint a NOB leghosszabb ideje hivatalban lévő tagja lenyűgözőnek tartom, hogy szemtanúja lehetek az első oroszországi olimpiának, valamint a NOB elnök első vacsorájának, amely egy remek kezdeményezés.”

(Fotó: News Talk)

Kapcsolódó

Olimpiai események és kutatás-ismertetés a szakmai bizottság napirendjén

 

MOB-Média/Balassa Balázs

A sportszakmai bizottság elfogadta a téli olimpia beszámolóját, témái között egészen Los Angelesig tekintett. Az ülés napirendjén egy kutatás ismertetése is szerepelt, melynek fókuszában a kettős karrier áll.

sportszakmai-20.jpg
Hódosi Sándor 60 éves

MOB-Média/Szalmás Péter

Hatvan esztendős Hódosi Sándor olimpiai és világbajnok kajakozó, a szöuli aranynégyes tagja.

20260312_szoul_k4__007.jpg
Elhunyt Bikár Péter olimpikon jégkorongozó

Életének 81. esztendejében elhunyt dr. Bikár Péter négyszeres magyar bajnok, 92-szeres válogatott jégkorongozó, a BVSC, az FTC és a Budapesti/Székesfehérvári Volán csatára – adta hírül a Magyar Jégkorong Szövetség.

bikar_peter_jegkorong43.jpg
Infoartnet