Szocsi 2014: Visszalépéssel tiltakozik az ukrán alpesi síző

Szocsi 2014: Visszalépéssel tiltakozik az ukrán alpesi síző

2014. 02. 20.
Megosztás

Bogdana Macocka ukrán alpesi síző visszalépett a további versenyzéstől a szocsi téli olimpián a hazájában kialakult háborús helyzet miatt.

Macocka pénteken műlesiklásban – Berecz Annával együtt – állt volna rajthoz a játékokon, de edző édesapjával, Oleggel úgy döntött, hogy visszalépéssel tiltakoznak az ukrán kormány vérengzése ellen.

„Viktor Janukovics elnök ahelyett, hogy tárgyalásos úton megoldotta volna a helyzetet (amiben Szocsiba utazásunkkor még reménykedtünk), vérbe fojtotta Ukrajna utolsó esélyét” – írta Oleg Macockij a Facebookon.

„Szolidárisak vagyunk a barikádokon harcolókkal, és tüntetni szeretnénk a demonstrálókkal szemben elkövetett bűntények ellen, ezért elnökünk és felelőtlen kormánya tettei miatt nem vagyunk hajlandók a továbbiakban részt venni a 2014-es szocsi téli olimpián.”

A Twitterre egy kép is felkerült, amelyen a versenyző és édesapja egy fekete szalagos ukrán zászlóval áll az olimpiai ötkarika előtt.

Az Ukrán Olimpiai Bizottság valamennyi versenyzőjének a lelkiismeretére bízza, hogy szerepel-e a továbbiakban a játékokon, de az olimpikonokat arra kéri, hogy egyénileg ne térjenek vissza hazájukba, és egységet mutatva maradjanak az olimpiai faluban.

Az ukrán olimpikonok – szintén szolidaritásuk jeléül – fekete karszalaggal szerettek volna versenyezni a napokban, a NOB azonban nem engedélyezte ezt a számukra.

A vérengzésekkel kapcsolatos további sportvonatkozás, hogy a Dinamo Kijev-Valencia labdarúgó Európa-liga-mérkőzést az áldatlan állapotok miatt semleges helyszínen, a ciprusi Nicosiában rendezik meg.