Ugrás a tartalomra »

countdown_olimpianapja2026.webp

Már csak
00
nap
van hátra

countdown_dakar_2026.webp

Már csak
00
nap
van hátra

countdown_la2028.webp

Már csak
00
nap
van hátra

Szolnoki Olaj: Adria-ligás évértékelő

A hétvégén véget ért az Adria-liga a Szolnoki Olaj számára.

A csapat kilenc győzelemmel zárt és bár újoncként nem eshetett volna ki, a bentmaradást önerőből megoldotta. Neno Ascserics együttese a végére nagyon összeállt, különösen hazai pályán számított nehéz ellenfélnek, és volt néhány nagy skalpja is. Összességében az Adria-liga szereplést akár sikertörténetként is el lehet könyvelni, legalábbis a szolnoki vezetőség így látja.

Az évadértékelést Tóth Zoltán ügyvezető tartotta a Sport Televízióban, ahol szó esett az Adria-ligás szereplésről, az Eurochallenge-ről és persze az Olaj előtt álló feladatokról, így a magyar bajnokságról és a jövőről is. Tóth Zoltán ügyvezető az Eurochallenge sorozatot pozitívan értékelte, hiszen az Olaj az első csoportkört sikerrel vette, míg a másodikban egy sokkal nehezebb négyesből az utolsó fordulóig a csapatnak valós esélye volt a továbbjutásra. Ez azonban végül nem sikerült, ám így is az a három éves ciklus amelyet eddig az Eurochallenge sorozatban az Olaj végig csinált, sikersorozatnak tekinthető, amelynek természetesen a csúcspontját a tavalyi Final Four jelentette.

Az Adria-ligára rátérve az ügyvezető kiemelte, hogy a feladat mindenkinek új volt. Új volt a játékosoknak, új volt a szakvezetésnek, a klubvezetésnek és a szponzoroknak is. Elsősorban a nehézséget az jelentette, hogy háromnaponta mérkőzéseket rendeztek, hiszen az Aba-liga mellett az Eurochallenge-ben is megmérettette magát a Szolnok, a két sorozatban való indulás, egészen pontosan a rengeteg utazás pedig megnehezítette mindenkinek a dolgát. A szolnoki játékosok kis túlzással élve a buszon élték mindennapjaikat, hiszen folyamatosan úton voltak.

A vezetőség csupán néhány győzelmet várt az idény elején a csapattól. Nem azért, mert lebecsülte volna saját játékosait, hanem azért mert mindenki tisztában volt azzal, hogy az Adria-liga a kontinens harmadik legerősebb bajnokságra. Éppen ezért vérmes reményeket nem fűztek a ligában való induláshoz, ám ehhez képest Báder Mártonék kilenc meccset nyertek meg, odahaza az elődöntőbe jutott csapatokon kívül csupán a végül az 5. helyen záró Buducnost és a 10. Siroki tudták őket legyőzni. Az Olajnak ráadásul voltak olyan nyerhető meccsei is, melyeket az utolsó pillanatokban bukott el, gondoljunk csak az éllovas Igokea elleni "egylabdás" mérkőzésre. Mindezek ismeretében kijelenthető, hogy ha a kilenc győzelem mellé még egy-két siker becsúszott volna, akkor az Olaj stabil középcsapattá emelkedett volna már idén is, ám ne legyünk telhetetlenek. Ugyanakkor a következő idényben talán még ennél is több várható egy immáron Adria-ligás tapasztalattal felvértezett Szolnoktól.

Tóth Zoltán fontos dologként emelte ki azt is, hogy a tulajdonosi kör és a szponzorok is megfelelő türelmet tanúsítottak az Adria-ligás projekt felé, senki sem várt - teljes joggal - már az első szezonban kiemelkedő eredményeket a csapattól. Az Olaj számára az indulás sem volt könnyű, hiszen az a csapat, amely végül - még a később menesztett Pór Péterrel - megkezdte szereplését az Adria-ligában, nem tudott együtt gyakorolni a felkészülés során, mégpedig a válogatott Eb-selejtezője miatt. A kezdet ezért nagyon nehéz volt, ám a szezon közepétől egészen a végig a csapat összeért, ráadásul nagyon egymásra talált a szolnoki közönséggel.

A jövővel kapcsolatban Tóth Zoltán elmondta, az Adria-ligát mindenképpen prioritásként kezelik Szolnokon, ugyanis az a jövő. Az ottani indulás hatalmas fejlődési lehetőséget jelent, nem csak a szolnoki de az ország kosárlabdázására nézve is, igaz ezeket a változásokat, ezt a fejlődést nem egyik napról a másikra lehet majd tetten érni, hanem három, négy év múlva. Az Eurochallenge a hírek szerint átalakuláson fog átesni, régiókra akarják bontani és ha ez beigazolódik, akkor az a Szolnoknak már nem feltétlenül fog tetszeni, így az indulás kétséges. Az évad eddigi része tehát sikeresnek mondható és hát hol van még a vége. A Szolnok mostantól csak a magyarországi sorozatokra kell, hogy összpontosítson, nevezetesen arra, hogy mind a bajnokságban, mind a kupában megvédje címét.

(Forrás: molcsapat.hu)


Kapcsolódó

Elhunyt Bikár Péter olimpikon jégkorongozó

Életének 81. esztendejében elhunyt dr. Bikár Péter négyszeres magyar bajnok, 92-szeres válogatott jégkorongozó, a BVSC, az FTC és a Budapesti/Székesfehérvári Volán csatára – adta hírül a Magyar Jégkorong Szövetség.

bikar_peter_jegkorong43.jpg
Olimpiai események és kutatás-ismertetés a szakmai bizottság napirendjén

 

MOB-Média/Balassa Balázs

A sportszakmai bizottság elfogadta a téli olimpia beszámolóját, témái között egészen Los Angelesig tekintett. Az ülés napirendjén egy kutatás ismertetése is szerepelt, melynek fókuszában a kettős karrier áll.

sportszakmai-20.jpg
Hódosi Sándor 60 éves

MOB-Média/Szalmás Péter

Hatvan esztendős Hódosi Sándor olimpiai és világbajnok kajakozó, a szöuli aranynégyes tagja.

20260312_szoul_k4__007.jpg
Infoartnet