Szöul, 1988, Szabó Bence: Az a győzelem az igazi profizmus győzelme volt!

A MOB főtitkára az utolsó simításokat végezte a vele készülő két kardforgató reménységgel, Szatmári Andrással és Iliász Nikolász-szal. Végül nem a szokásos helyek egyikén tudtunk beszélni, hanem rejtekhelyén, a gyakorlások közötti szünetben.

„Úgy gondoltam, jót tehet a fiúknak, ha frissítés gyanánt elhagyjuk a megszokott életterünket, ezért néhány napra leköltöztünk Balatonszabadi-Sóstóra, az én házamba. Természetesen edzőkollégámmal, Riba Ferenccel mindent megtettünk, hogy tanítványaimat a lehetséges optimális formában küldhessük hétfőn délelőtt pástra.

- Talán meglepi, de most a szöuli olimpia közelgő, huszonötödik évfordulója okán az 1988-as élményeire szeretnék rákérdezni.

„Elég ellentmondásos kép maradt meg bennem életem első olimpiájáról. A koreaiak rendkívüli kedvességgel tettek eleget vendéglátói kötelezettségeiknek. A két, féloldalasra sikerült olimpiát, Moszkvát és Los Angelest követően mindent elkövettek azért, hogy rend és fegyelem legyen. Az olimpiai falubeli szállásokkal én személy szerint nem voltam elégedett, az étkezés változatossága pedig komoly kritikákra adott alapot.”

- A szakmai tapasztalatokkal, az eredménnyel viszont elégedettnek kellett lennie…

„Miután megnyertük a kardcsapat verseny döntőjét, egyértelmű igennel kell válaszolnom. Azt is el kell mondanom, hogy az a győzelem az igazi profizmus győzelme volt, hiszen egészen az olimpiáig öten öt felé húztunk. Arra a két napra viszont mindent félre tudtunk tenni, a verseny végeztéig egyetlen, rossz szó nem hangzott el közöttünk. Csak így nyerhettünk a jóval esélyesebb szovjet kardozók ellen. Ehhez még szükség volt a kötélidegzetű Csongrádi Lászlóra, akit Kovács Tamás kapitány a ranglistákon elfoglalt helyeitől függetlenül válogatott be, „Csongi” pedig mindkét, létfontosságú asszóját megnyerte.”

- Ahhoz, hogy olimpiai bajnok lehessen, óhatatlanul szüksége volt minőségi edzőkre is. Ha mérleget készít, kiket kell mindenképpen megneveznie?
 
"1974-ben kezdtem vívni és mindjárt szerencsém volt, hiszen Jakab László mester vett pártfogásába. Őt tartom nevelőedzőmnek azt is hozzátéve, hogy Markovics András is sokat foglalkozott velem. Manapság ritkaságszámba menően jó alapokat kaptam, ami a későbbiekben bőven kamatozott. Az egyik szerencsét tizenhét éves koromban követte a másik: bekerülhettem a sajnos, már régen eltávozott Zarándi Csaba csoportjába, akinél egészen pályafutásom végéig meg is maradtam. Zarándi zsenialitásának kulcsa leginkább az volt, hogy soha nem ragaszkodott semmihez, ami korábban már bevált neki. Így képes volt a folyamatos fejlődésre, megújulásra. Ráadásul mindig jókedvet tudott varázsolni csoportja tagjaiba.”
 
- A régi, szép idők felidézését követően kanyarodjunk vissza a mába. Milyen szereplésre számít Szatmári és Iliász esetében?

„Azt ki merem jelenteni, hogy mindketten jó formában vannak, felkészülésüket eredményesnek minősítem. A nagy kérdés az lesz, hogy a hazai közönség jelenléte milyen hatást vált ki belőlük. Pozitív esetben akár szárnyalhatnak is, ellenkező esetben viszont akár le is blokkolhatnak. Kíváncsian várom, melyik változat következik be? Ami biztos: vasárnap este már ők is bevonultak a Héliába és ott aludtak. Hétfőn pedig mindenre választ kapunk. Azt azért elárulom: a legjobb tizenhat közé történő esetleges bekerülés még nem jelentene maradéktalan örömöt számomra.”

(Forrás, fotó: JochaPress)