
A 85 éves hagyományokat folytatva, a tokiói játékok előtt fogadalmat tettek az olimpiára készülő magyar sportolók. A Millenáris Parkban található Nemzeti Táncszínházban rendezett csütörtök esti eseményen az úszó Késely Ajna és a sportlövő Péni István mondta elő az eskü szövegét.

A Magyar Öttusa Szövetség szerdai elnökségi ülésén hivatalosan is jóváhagyták a tokiói olimpián indulók névsorát. A magyar öttusát Gulyás Michelle, Kovács Sarolta, Kasza Róbert és Marosi Ádám képviselik majd.

A tokiói olimpia előtti utolsó ülését tartotta szerdán a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége. A testület tárgyalta a tokiói olimpia aktualitásait és döntött a BOM a Magyar Sportért Alapítvány támogatásáról is.

A következő négy évben immár stratégiai partnerként segíti a Magyar Olimpiai Bizottság munkáját a Coop Gazdasági Csoport. Az erről szóló megállapodás aláírásával egy időben indult el az üzletlánc hagyományos olimpiai szurkolói mozgalma is, amelynek keretében a Coop 2240 üzletében hajrászalagokon és az social media felületein keresztül buzdíthatják a Tokióban résztvevő magyar sportolókat.

Késely Ajna úszó és Péni István sportlövő mondja majd az olimpiai eskü szövegét a Magyar Olimpiai Csapat csütörtöki ünnepélyes fogadalomtételén.

Sportolóink az olimpiai felkészülés hajrájában tartanak. A sportlövők az eszéki világkupán szerepeltek és két aranyérmet gyűjtöttek be az olimpiai versenyszámokban. A férfi vízilabda-válogatott a sibeniki edzőtáborozás során kétszer is legyőzte a horvátok olimpiára készülő válogatottját. Asztaliteniszben a varsói Európa-bajnokságon 14 év után szereztek ismét érmet a férfiak. A tornász olimpikon Kovács Zsófia a dohai világkupán gerendán gyűjtött be egy ezüstérmet.

Ha egy év csúszással is, de megtörtént a Havashalom park keresztelője. De minek kellett elkeresztelni a Havashalom parkot, ha már volt neve? Nos, erre egyszerű a válasz, a Havashalom park sosem volt hivatalos név. Azt csak úgy ráragasztották a sashalmi közterületre, mint ahogy korábban ráragasztották a Tanács park nevet is. Szóval ez a park, amely az elmúlt 10-12 évben hatalmas átalakuláson ment keresztül, mind a mai napig névtelen volt. A Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör már több mint másfél éve kezdeményezte a park hivatalos elnevezését. A javaslatuk Kertvárosi Olimpikonok Parkja volt.

A Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) kedd délután adta közre honlapján az olimpiai pontverseny végeredményét. Ennek alapján hét magyar judós: Ungvári Attila, Tóth Krisztián, Cirjenics Miklós, Csernoviczki Éva, Pupp Réka, Karakas Hedvig és Özbas Szófi indulhat az ötkarikás játékokon Tokióban.

A magyar női vízilabda-válogatott az athéni világliga-fináléban az Egyesült Államoktól vereséget szenvedve ezüstérmez szerzett. Az olimpiára készülő négy kötöttfogású birkózó 1 ezüst- és 3 bronzérmet szerzett a törökországi nemzetközi emlékversenyen. Több olimpiai indulásra esélyes atléta segítségével egy osztállyal feljebb lépett a magyar atlétaválogatott az 1. osztályba. A triatlon vegyes váltó 15. lett az Európa-bajnokságon.

A párizsi olimpiai kvalifikációs versenyen a legjobb nyolc közé bejutott Balogh Mátyás kvótát szerzett a tokiói játékokra.