Június 4-én bocsátotta ki a Magyar Nemzeti Bank „XXXII. Nyári Olimpiai és XVI. Nyári Paralimpiai Játékok” megnevezéssel 10 000 forintos címletű ezüst és 2000 forintos színesfém emlékérmét, valamint ugyan ezen a napon debütált a Magyar Posta sorszámozott alkalmi bélyegblokja is, ami szintén a nyári játékokat

50 nappal az olimpia nyitóünnepsége előtt az olimpiai csapat 134 kvótás helyet számlál (ebből 7 fő tartalék). A kvalifikációs versenyek több sportágban még tartanak. De vajon kik lehetnek ott az olimpián, mekkora magyar csapattal lehet számolni majd a játékokon?

A kontinensviadalon 20 férfi és 12 női kajakos, illetve kenus alkotja a magyar válogatottat. Közülök kerül majd ki a tokiói olimpián résztvevő kajak-kenu csapat.

Venyercsán Bence és Helebrandt Máté került fel az olimpián induló 50 km-es gyaloglók listájára.

A Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) kedden hivatalosan értesítette a Magyar Olimpiai Bizottságot, hogy a még egyetlen szabad vegyes páros olimpiai kvótát a Pergel Szandra, Szudi Ádám duó kapja meg.
.jpg)
Krizsán Xénia a világ legjobb idei eredményével, országos rekorddal megnyerte a hétpróba számot a götzis-i világkupán. Egy pontos vereséget szenvedett a 3x3-as női kosárlabda-válogatott az olimpiai kvalifikációs viadal negyeddöntőjében. Pigniczki Fanni a világkupa-versenyek összesítése alapján negyedik lett, így az Eb-n szerezheti meg az olimpiai kvótát. Sportlövőink eddig nem szereztek újabb indulási jogot az Eb-n az olimpiára. Fucsovics Márton a legjobb 64 között, főtáblás a Roland Garroson. Valter Attila 14. helyen fejezte be a Giro d’Italia-t. Hosszú Katinka három számban győzött a Mare Nostrum-sorozat első állomásán.

Az olimpiai kategóriában egy magyar versenyző, Balogh Mátyás szerepel az íjászok antalyai Európa-bajnokságának kedden kezdődő küzdelmeiben, melyek során lehetőség lesz kvótaszerzésre a tokiói olimpiára.

A Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) megállapodást kötött a tokiói olimpia szervezőbizottságával, a Japán Doppingellenes Ügynökséggel (JADA), továbbá japán kormányzati szervekkel az ötkarikás játékok előtt és alatt megvalósuló együttműködésről.

Milák Kristóf duplázott, további három magyar első hely, több A szintes idő a budapesti úszó Európa-bajnokságon. Péni István és Mészáros Edit aranyérmes a sportlövők kontinensviadalán. A triatlon vegyes váltó sérülés miatt feladta az olimpiai kvalifikációs versenyt. A magyar curling vegyes duó első lépcsőben lemaradt az olimpiai kvótáról. Érem nélkül maradtak a karatésok az Európa-bajnokságon. Valter Attila továbbra is előkelő helyen teker a Giro d’Italia kerékpáros körversenyen. Mountain Bike-ban két olimpiai kvótát kapott Magyarország, Vas Kata Blanka nyerte a női válogatot. Heti összefoglalónk következik.

A Magyar Vívó Szövetség zárt elnökségi ülésen tárgyalta a tokiói olimpiára készülő vívócsapat összetételét. A női tőrválogatott negyedik embere Mohamed Aida lesz, aki ezzel magyar csúcstartóként a hetedik olimpiájára készülhet.