Ugrás a tartalomra »

countdown_olimpianapja2026.webp

Már csak
00
nap
van hátra

countdown_dakar_2026.webp

Már csak
00
nap
van hátra

countdown_la2028.webp

Már csak
00
nap
van hátra

Tóth Ivett közel az olimpiai induláshoz


Moszkvában a műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján a női rövidprogramban Tóth Ivett a 15., míg Medgyesi Fruzsina a 28. helyen végzett. Ivett szombaton bemutathatja a kűrjét. Teljesítményével közel került az olimpiai részvételhez.

A 39 hölgyet számláló mezőnyben Medgyesi Fruzsina 19.-ként lépett a jégre. Teljesítményén látszott, hogy nagy nyomás nehezedett rá, legalábbis emiatt éppen azt az ugrását rontotta el, amelyik a legjobban megy neki. A 18 éves versenyző kétszer is esett. Végeredményben a 28. helyen végzett, s ezzel számára befejeződött az Európa-bajnokság.

Medgyesi Fruzsina rövidprogramja.

Tóth Ivett a 30. indulója volt a mezőnynek. Első ugrását ugyan elrontotta, de utána összeszedte megát, s végül a pontozók a 15. helyre rangsorolták rövidprogramját. 

Tóth Ivett rövidprogramja.

A két magyar műkorcsolyázónő számára ez a verseny válogató az olimpiára. A kettejük közti különbség azt is jelenti, hogy minden bizonnyal Tóth Ivett indulhat majd a február 9-én rajtoló phjongcshangi téli olimpián.

„Nem egyedül döntök, de egyikük döntős, a másik nem” – mondta az Engi Klára, a magyar szövetség pontozásos szakágának igazgatója, aki hozzátette, a végső szó az elnökségé.

„Nem jól kezdődött ez az idény. Edzőváltás, kiköltöztem Svájcba, megsérültem a nyáron, emiatt két-két és fél hónapot ki kellett hagynom, így kevesebbet is versenyeztem mostanáig – mondta Tóth Ivett, akinek a lábközépcsontja tört el a felkészülési időszakban. – Fizikálisan és mentálisan is megterhelő volt ez az időszak. Most már nincs fájdalmam, de három-négy hétig nagyon nehéz volt, miután levették a gipszet a lábamról” – tette hozzá.

Tóth Ivett azzal nagyon elégedett volt, hogy a rontott első ugrása után megcsinálta a kombinációt és a dupla Axelt is. Szombaton a második csoport utolsó indulójaként mutathatja be kűrjét.

„Ha sikerül javítania a kűr során, teljesítheti az elvárásokat, azaz a tizedik hely körül végezhet” – mondta az igazgató.

Az eredmények itt megtekinthetőek.

(MOB, MTI, fotó: Róth Tamás)





Kapcsolódó

Elhunyt Bikár Péter olimpikon jégkorongozó

Életének 81. esztendejében elhunyt dr. Bikár Péter négyszeres magyar bajnok, 92-szeres válogatott jégkorongozó, a BVSC, az FTC és a Budapesti/Székesfehérvári Volán csatára – adta hírül a Magyar Jégkorong Szövetség.

bikar_peter_jegkorong43.jpg
Hódosi Sándor 60 éves

MOB-Média/Szalmás Péter

Hatvan esztendős Hódosi Sándor olimpiai és világbajnok kajakozó, a szöuli aranynégyes tagja.

20260312_szoul_k4__007.jpg
Olimpiai események és kutatás-ismertetés a szakmai bizottság napirendjén

 

MOB-Média/Balassa Balázs

A sportszakmai bizottság elfogadta a téli olimpia beszámolóját, témái között egészen Los Angelesig tekintett. Az ülés napirendjén egy kutatás ismertetése is szerepelt, melynek fókuszában a kettős karrier áll.

sportszakmai-20.jpg
Infoartnet