
Sportegészségügy múlt, jelen, jövő - címmel szakmai műhelybeszélgetést rendez a sportegészségügy helyzetéről, és a vonatkozó feladatokról november 23-án a Magyar Edzők Társasága. A fórumon előadást tart többek közt az olimpiai bajnok kajakos Storcz Botond szövetségi edző is.

Molnár Zoltán, a Magyar Edzők Társaságának (MET) elnöke szerint az olimpiai küzdősportokban nagyon kevés a nemzetközi szinten jegyzett, magas színvonalat képviselő magyar sportoló.

„Kockázatvállalás és siker a sportban” - címmel rendez konferenciát a Magyar Edzők Társasága (MET) a Magyar Sport Házában november 16-án. A témához kapcsolódóan Imre Géza olimpiai ezüstérmes vívó is elmondja véleményét.
Az innováció és a sport kapcsolatáról rendeztek konferenciát a Testnevelési Egyetemen, ahol a szakemberek többek közt azt fejtegették, a sportszakemberek képzésében és az olimpiai felkészülésben milyen jelentős szerepe van az innovációnak. A teltházas szakmai fórumon Tóth Miklós MOB-alelnök, a Magyar Sporttudományi Társaság (MSTT) első embere és Fábián László, a MOB sportigazgatója is köszöntőt mondott. A rendezvényen Szabó Bence főtitkár is részt vett.
A Magyar Edzők Társasága (MET) a hagyományoknak megfelelően ebben az évben is meghirdeti a Mesteredzői Díj, valamint az elmúlt évben alapított Edzői Életmű Díj-pályázatot, melyekre az adatlap benyújtásával a kiírásban foglalt feltételeknek megfelelően edzők pályázhatnak.
„Kiemelt Edzők Tudásfrissítése, döntéshozatal extrém körülmények között és Célfilozófiai és motivációs eszközök használata” címmel rendezett a MOB konferenciát márciuss első hetében a Kiemelt Edző Program szakembereinek a MOB Sportközpontban.
A Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogram célja a felsőoktatási intézményekben hallgatói jogviszonnyal rendelkező olimpiai/paralimpiai sportágakban sportoló azon sportoló diákok támogatása, akik tanulmányaik ideje alatt esélyesek arra, hogy olimpiai/paralimpiai versenyszámban olimpiai/paralimpiai, világ-, vagy Európa-bajnoki érmet nyerjenek. A 2015/2016-os tanév 1. félévére meghirdetett programra szeptember 31-ig lehet jelentkezni.
A Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogram célja a felsőoktatási intézményekben hallgatói jogviszonnyal rendelkező olimpiai/paralimpiai sportágakban sportoló azon hallgatók támogatása, akik tanulmányaik ideje alatt eséllyel rendelkeznek arra, hogy olimpiai/paralimpiai versenyszámban Európa-bajnoki, világbajnoki vagy olimpiai/paralimpiai érmet szereznek. A 2014/2015. tanév 2. félévére meghirdetett programra március 31-ig lehet jelentkezni.
A Magyar Olimpiai Bizottság támogatásával, Borkai Zsolt MOB-elnök fővédnökségével rendez utánpótlás-konferenciát december 3-án a TF aulájában az Utanpotlassport.hu portál szerkesztősége. A szakmai fórumon előad többek közt Fábián László, a MOB olimpiai bajnok sportigazgatója és Esztergályos Patrik nanjingi ifjúsági olimpiai bajnok párbajtőrvívó.
"Magyar sikerek az újkori olimpiai játékok művészeti versenyein" - címmel rendez a TF-en konferenciát november 14-én a Magyar Sporttudományi Társaság és annak Sporttörténeti Szakbizottsága, a Testnevelési Egyetem Társadalomtudományi Tanszéke és a Nemzeti Sportközpontok Magyar Olimpiai és Sportmúzeum.