Ugrás a tartalomra »

countdown_olimpianapja2026.webp

Már csak
00
nap
van hátra

countdown_dakar_2026.webp

Már csak
00
nap
van hátra

countdown_la2028.webp

Már csak
00
nap
van hátra

Triatlon: stratégiai megállapodást kötött a honi szövetség

Stratégiai megállapodást kötött hétfőn a Magyar Triatlonszövetség (MTSZ) a Fornetti Kft.-vel, amely csaknem 20 millió forinttal támogatja a sportszervezetet.

„Ezzel elhárult minden akadály az elől, hogy megújuljon a triatlon” – jelentette ki az aláírást követően Bíró Marcell, az MTSZ elnöke.

A tisztséget november óta betöltő sportvezető elmondta, az általa vezetett új elnökség rövid távú célként fogalmazta meg a szövetség „rendbe tételét”, melynek keretében féléves vállalást tett arra, hogy megújítja a versenyrendszert és a szabályzatokat, illetve gazdaságilag stabilizálja a szervezetet. Kiemelte, a friss megállapodás nagyban segíti ezt a törekvést, hiszen a cég egyben névadója a Magyar Nagydíj elnevezésű új sorozatnak, amely az országos bajnokságokat foglalja magában.

Szabó József, a péksüteményeket gyártó cég ügyvezető igazgatója elmondta, a konkrét pénzösszegen túl a megállapodás részét képezi jelentős értékű szolgáltatás, például médiafelület biztosítása a szövetség számára, emellett egyfajta kommunikációs csatornát biztosít az MTSZ-nek a 2100 értékesítési pont, amelyeken keresztül több ezer embert szólíthat meg a sportág. Bíró hozzátette, ez nagyban segítheti a szövetséget egyik legfőbb célja elérésében, a sportág tömegesítésében.

A szerződés egy évre szól, de Bíró abbéli reményét fejezte ki, hogy kölcsönös elégedettség esetén a 2016-os Rio de Janeiró-i játékokig tartó olimpiai ciklusra meghosszabbítható.

(Forrás: NSO)

Kapcsolódó

Elhunyt Bikár Péter olimpikon jégkorongozó

Életének 81. esztendejében elhunyt dr. Bikár Péter négyszeres magyar bajnok, 92-szeres válogatott jégkorongozó, a BVSC, az FTC és a Budapesti/Székesfehérvári Volán csatára – adta hírül a Magyar Jégkorong Szövetség.

bikar_peter_jegkorong43.jpg
Olimpiai események és kutatás-ismertetés a szakmai bizottság napirendjén

 

MOB-Média/Balassa Balázs

A sportszakmai bizottság elfogadta a téli olimpia beszámolóját, témái között egészen Los Angelesig tekintett. Az ülés napirendjén egy kutatás ismertetése is szerepelt, melynek fókuszában a kettős karrier áll.

sportszakmai-20.jpg
Hódosi Sándor 60 éves

MOB-Média/Szalmás Péter

Hatvan esztendős Hódosi Sándor olimpiai és világbajnok kajakozó, a szöuli aranynégyes tagja.

20260312_szoul_k4__007.jpg
Infoartnet