Ugrás a tartalomra »

countdown_olimpianapja2026.webp

Már csak
00
nap
van hátra

countdown_dakar_2026.webp

Már csak
00
nap
van hátra

countdown_la2028.webp

Már csak
00
nap
van hátra

Veszprémi előny a bajnoki döntőben

A címvédő Veszprém magabiztos játékkal nyert a vendég Szeged ellen a férfi kézilabda-bajnokság döntőjének első felvonásán.

Az első negyedórában tartotta a lépést a Tisza-parti gárda, ám utána a szünetre hatgólos előnyt szerzett a házigazda. A folytatásban még nagyobb lett a különbség. A Szegednek nagy formaváltozásra lenne szüksége, hogy megszorongassa legnagyobb hazai ellenfelét.
A hazaiaknál Ilyés és Iváncsik Tamás, a vendégeknél Törő hiányzott sérülés miatt, így három válogatott játékos nélkül rendezik a finálét. A Szeged utoljára 2007-ben tudott aranyérmes lenni, azóta a Veszprém ül a trónon.
Eleinte felváltva estek a gólok, a Tisza-partiak rövid időre vezettek is (2-3), ám később egyértelműen a hazaiak akarata érvényesült. Sorozatban három gólt lőttek, és ugyan egyszer még felzárkózott a vendéggárda, 6-5 után 12-8, majd a 27. percre 17-10 lett az állás. A Szeged sok labdát szórt el illetve Alilovic védett szenzációsan -, és ezt könyörtelenül megbosszulta a címvédő.

A második félidőt is jobban kezdte a Veszprém (21-13), és hiába védekezett a korábbinál hatékonyabban a rivális, esélye sem volt a jelentős hátrányának faragására. Így aztán állandósul a nyolcgólos különbség, és az utolsó negyedóra is innen indult (25-17).
Skaliczki László, a vendégek vezetőedzője időt kért, mert tragikusnak látta a játékot, ám a hullámvölgyből nem volt kiút. A hazaiak még emberhátrányban is betaláltak, a helyi szurkolók pedig kétszámjegyű sikert kértek kedvenceiktől. Az 54. percben, 30-20-nál jött is a "kiszámolósdi", és több szegedi szimpatizáns ekkor elindult kifelé a csarnokból. A vége tizenegy gólos veszprémi győzelem lett.

Döntő, 1. mérkőzés:
MKB Veszprém-Pick Szeged 33-22 (18-12)
gól: Vujin 7, Császár 7, Terzic 6, Iváncsik G. 6, Sulic 5, Gulyás 2, illetve Vadkerti 7, Prodanovic 5, Buday 5, Ancsin 1, Sulc 1, Pribanic 1, Beocanin 1, Nagy 1

Amennyiben a Veszprém egy hét múlva Szegeden is nyer, akkor története során huszadik alkalommal lesz magyar bajnok.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Hódosi Sándor 60 éves

MOB-Média/Szalmás Péter

Hatvan esztendős Hódosi Sándor olimpiai és világbajnok kajakozó, a szöuli aranynégyes tagja.

20260312_szoul_k4__007.jpg
Olimpiai események és kutatás-ismertetés a szakmai bizottság napirendjén

 

MOB-Média/Balassa Balázs

A sportszakmai bizottság elfogadta a téli olimpia beszámolóját, témái között egészen Los Angelesig tekintett. Az ülés napirendjén egy kutatás ismertetése is szerepelt, melynek fókuszában a kettős karrier áll.

sportszakmai-20.jpg
Elhunyt Bikár Péter olimpikon jégkorongozó

Életének 81. esztendejében elhunyt dr. Bikár Péter négyszeres magyar bajnok, 92-szeres válogatott jégkorongozó, a BVSC, az FTC és a Budapesti/Székesfehérvári Volán csatára – adta hírül a Magyar Jégkorong Szövetség.

bikar_peter_jegkorong43.jpg
Infoartnet