Nyugdíjas olimpikonok találkoztak karácsony alkalmából

A 2016-os díjazottakat ünnepelte az idén 50 éves Magyar Fair Play Bizottság

2017. 10. 24.
Megosztás


Dr. Kamuti Jenő, a Nemzet Sportolója, a Magyar és a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke kedden a budapesti Larus étteremben átadta a hazai szervezet 2016-os fair play-díjait. A bizottság 1967-ben alakult, idén 50 esztendős. A díjazottakra 50 ajánlás érkezett.

A Magyar Fair Play Bizottság alapító tagjai 1867-ben: Kerezsi Endre elnök, a TF tanszékvezető tanára, Boros Ottó sokszoros olimpiai és Európa-bajnok vízilabdázó, Körmöczy Zsuzsa örökös magyar bajnok teniszező, Moldova György író, Parti János többszörös olimpiai és világbajnok kenus, Rajcsányi Károly újságíró és Vető József újságíró. Kamuti Jenő a szervezetet 1989 óta vezeti. A bizottságnak ma Deregán Gábor a főtitkára, dr. Cserháti László, dr. Farkas Péter, Gór-Sebestyén Júlis, Gém Zoltán, Kő András, Makray Katalin, Medvegy Iván, Mizsér Attila, dr. Rózsaligeti László, Vaskuti István és dr. Szabó Lajos a tagja.

Szabó Lajos emlékeztetett: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a Nemzetközi Sportújságíró Szövetséggel és az UNESCO-val 1963-ban hozta létre a Nemzetközi Fair Play Bizottságot, 1965-ben Zsolt István, majd 1967-ben Gulyás István személyében magyar díjazottat ünnepelhettünk.

A jubileumra készült kiadványt, benne a díjazottakat ide kattintva olvashatja.

„Nagy örömmel és elismeréssel tölt el, hogy a Magyar Fair Play Bizottság megalakulásának 50 éves évfordulóját ünnepelhetjük idén. Az első fair play-díjakat 1967-ben adta ki a Magyar Újságíró Szövetség és az Országos Sporthivatal által létrehozott Fair Play Bizottság. Az első díjazott Zsolt István labdarúgó játékvezető, Berendi Pál labdarúgó és Marincsák László ifjúsági atléta volt. Büszkeség számunkra, hogy az elmúlt 50 év során mindig voltak olyan magyar sportolók, sportvezetők, vagy médiaszakemberek, akik tevékenységük során a fair play szellemét hirdették és példaképül szolgáltak a sporttársadalom felé. Ezt a tradíciót őrizzük napjainkban is. Az idei díjazottak, hasonlóan a korábbiakhoz, méltóak e kitüntetésre. Meggyőződésem, hogy fair play nélkül a sport elveszíti alapeszmeiségét. A fair play-jel mindenki nyer!” - írja köszöntőjében dr. Kamuti Jenő.

Az ünneplőket és a díjazottakat Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke videoüzenetben köszöntötte.

„A magyar olimpiai mozgalom és a fair play mára szerencsére kibogozhatatlanul összefonódott. Ez így van jól, hiszen a nemzetközi olimpiai mozgalom számára is az egyik legszebb és legfontosabb érték a becsületes, tiszta játék szellemisége! Abban pedig, hogy Magyarországon ilyen különleges figyelmet fordítunk a becsületes versengés couberteni eszméjére, elkerülhetetlen érdemei vannak a szervezet elnökének, Kamuti Jenőnek” - hangsúlyozta a MOB elnöke.

A 2016-os díjazottak:

Fair Play Cselekedet

Harcsa Norbert ökölvívó (diploma)

A 28 éves Harcsa Norbert elkésett hetedik profi bokszmérkőzésének mérlegeléséről, ám nem akármilyen okból. A székesfehérvári gálára tartó sportoló ugyanis fülön csípett egy tolvajt, aki ellopta egy kisfiú mobiltelefonját. Éppen az autójába ült volna be, amikor zokogó gyerekre lett figyelmes az utcán. Megtudta, hogy a fiú telefonját éppen akkor lopták el, és észrevette, hogy az út túloldalán egy fiatalember szalad. Utolérte, felszólította, hogy adja vissza a készüléket, ám a tolvaj nem volt hajlandó erre. Az időközben megérkező rendőröknek köszönhetően aztán persze kénytelen volt, Harcsa pedig, ha késve is, de részt vehetett a mérlegelésen. Sőt később meg is nyerte a mérkőzést észt ellenfelével szemben.

Kovács Gábor Zsigmond íjász (diploma)

A Sopronban megrendezett íjász-világbajnokság harmadik versenynapján Kovács Gábor Zsigmond, a Tolnai Tájak Íjász Közhasznú Egyesület versenyzője nem akármilyen cselekedettel hívta fel magára a figyelmet. Ő állt az élen, amikor a második helyezett német riválisának eltörött az íja, ám, hogy a vetélytársnak ne kelljen feladnia a versenyt, felajánlotta neki: lőjenek a folytatásban felváltva az ő sporteszközével. Ezzel persze kockára tette a győzelmét, de a különleges gesztus ellenére is megőrizte első helyét, mi több, a német is megtartotta a másodikat. Nem kell hangsúlyozni, mennyire figyelemre méltó az eset, főleg az olyan sportágban, mint az íjászat, amelyben személyre hangolt, precíziós eszközökkel versenyeznek a sportolók.

Tomka Boáz kerékpáros (diploma)

Az 55 km-es Tour de Debrecen országúti kerékpárversenyen a 15 éves Boáz esélyesként indult, noha – nem lévén szűkebb kategorizálás – az U19-esek mezőnyében állt rajthoz. Már csak másfél kilométer volt hátra a célig, amikor a fiú remek pozícióban, az élbolyt vezető csapattársa mögött tekert. Ám utóbbi, egy hirtelen az élre törő riválissal történt ütközés következtében, nagyot bukott, így Boáz esélyei alaposan megnőttek a győzelemre. Ám ő – ahelyett, hogy kihasználta volna az ölébe hulló lehetőséget – lelassított, és visszaindult a földön fekvő társához. Felsegítette őt, majd néhány perc lemaradással az élen beérkezők mögött, ketten együtt gurultak be a célba.

Jenes Győző és a Free Air Egyesület siklóernyőzés (diploma)

A Jenes Győző vezette Free Air Egyesület önzetlen segítsége örök élményként élhet annak a sokszoros magyar bajnok és csúcstartó siklóernyős pilótanőnek az emlékezetében, aki egy rosszindulatú daganat nyomán elvesztette az egyik lábát. Az amputálást követő napokban felkereste őt a kórházban az egyesület elnöke, és közölte vele: a nyári túrájukra elviszik magukkal a sportolót, megszervezik számára, hogy újra repülhessen, hiszen ez az élete. Fél év sem telt el, és a hölgy ismét sikeresen startolhatott. Jenes Győző az eset kapcsán csak annyit mondott: csapatban a lehetetlen is megoldható.

Sidi Péter sportlövő (diploma)

A kétszeres világ- és hétszeres Európa-bajnok sportlövő a bolognai Világ Kupa-döntő utolsó, úgynevezett ráadásversenyén rendkívül sportszerű cselekedet vitt véghez. Ezen a külön megméretésen – amelyen az összes addigi szám érmesei vehetnek részt – kizárólag a győztest díjazzák, méghozzá ötezer euróval, a tét tehát nem csekély. A záróviadal előtt félórával véget ért szám első helyezettje, az orosz Szergej Kamenszkij lőszer nélkül érkezett a szuperfinálénak is nevezett versenyre, ám Sidi kisegítette őt: a saját lőszereiből adott ellenfelének. Az orosz a kölcsönadaggal megnyerte a ráadást, egyben a pénzdíjat is.

Bánfi Zsombor, Németi Ádám öttusázók (diploma)

Az öttusázók Margitszigeten rendezett korosztályos elitbajnokságán a győztesek mellett az egyik harmadik helyezett váltónak is kijárt a kalapemelés. A 14 év alatti fiúváltók versenyében a KSI SE egysége ért harmadikként a célba, ám a versenybíróság büntetőpontokkal sújtotta a kettőst, mert nem egyforma felsőruházatban teljesítette a futótávot. A duót így a negyedik helyre sorolták, míg a bronzérmes pozícióba a Volán Fehérvár Bánfi Zsombor, Némedi Ádám összetételű stafétája lépett elő. A fiúk az eredményhirdetésen át is vették a medálokat, ám, mondván, hogy a dobogós helyezést a teljesítményükkel nem érdemelték ki, odaadták azokat a fővárosi fiataloknak.

Judik Zoltán (köszönő levél) és Dallos János (diploma) kosárlabdázók

Az 1955-ben a Népstadionban Európa-bajnoki címet – s ezzel máig a magyar kosárlabdasport legnagyobb dicsőségét szerző – férfi aranycsapat tagja, Dallos János előterjesztésére kap elismerést a válogatott alapembere, a kontinenstornáról balszerencse folytán lemaradó Judik Zoltán. Az együttes oszlopos tagja, a későbbi sikeres edző az utolsó felkészülési mérkőzés helyszínén Bulgáriában fertőzést kapott, kórházba került, így nem lehetett ott a várva várt budapesti Eb-n. Dallos János 62 évvel az Európa-bajnokság után az akkor nyert érméről másolatot készített és átadta Judik Zoltánnak. A bizottság ezt a gesztust értékelte fair paly-diplomával.

Telekom-Veszprém férfi kézilabdaklub (köszönő levél)

Egy szlovéniai BL-győzelem után a MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata elindult haza a saját csapatbusszal, Maribornál azonban a jármű számítógép-rendszere hibát jeleztt, ami miatt csak 20 kilométer/órával engedélyezte a haladást. A csapat és a kísérők próbáltak segítséget kérni, de senkit nem értek el. Végül a rivális Telekon-Veszprémhez fordultak, amely rögtön elindította saját buszát két sofőrrel. A két jármű Lentinél találkozott, és végül reggel 9-re érkezett vissza a csapat Szegedre. A Pick nehéz helyzetében a Telekom Veszprém az első telefonhívásra segített, ez egy olyan sportszerű cselekedet, amiért jár a nagy elismerés.

Reisz Benedek, Jani Botond kajak-kenusok (köszönő levél)

Tavaly nyáron a Gyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokság Kolonics György emlékversenyén az MK-2 U12-es fiúk 2000 m-es futamában történt eset megmutatja, hogy már ilyen fiatalon is mennyire fontos a küzdeni tudás, a közös célok megvalósítása és a tudat, hogy a társamért minden pillanatban felelős vagyok a hajóban.

A versenyen a mezőny a célhoz közeledett, és úgy 3-400 méterrel a futam vége előtt az élmezőnyben haladó Reisz Benedek-Jani Botond újpesti páros hátsó emberének letört az egyik lapáttolla. A párosnak eszébe sem jutott, hogy feladja a versenyt. Törött lapáttal töretlenül próbálta lekövetni a társát Jani Botond, aki így csak minden másodikra tudott húzni. Az utolsó 3-400 métert így tették meg, de a táv végén egy egységet még így is le tudtak finiselni. A rendkívül erős és sűrű mezőnyben végül az előkelő 10. helyen értek célba.

Lőrincz Viktor birkózó (köszönő levél)

Amint az köztudomású, Lőrincz Viktor a bronzéremért küzdhetett a riói olimpián a kötöttfogású birkózók 85 kg-os súlycsoportjában, ám téves bírói ítéletek miatt kikapott a német Denis Kudlától, így az ötödik helyen zárta játékokat. Később az is kiderült, hogy a szlovén mérkőzésvezető presszió alatt bíráskodott, vagyis nyilvánvaló csalás történt. Az élete nagy lehetőségétől megfosztott Lőrincz ezzel együtt igazi sportemberként viselte a megaláztatást, mi több az idén úgy nyerte meg Varsóban a hagyományos Pytlasinski-emlékversenyt, hogy menetelése közben felülmúlta Kudlát is.

A sport szolgálatában

Császári Attila öttusázó, sportvezető (trófea)

A kétszeres világbajnoki ezüstérmes öttusázó 1973 és 1984 között a Budapesti Honvéd csapatában versenyzett, majd a sikeres sportolói pályafutás megkezdte sportdiplomáciai karrierjét. A Nemzetközi Öttusa Szövetség technikai bizottságának tagja lett 1988-ban, két évvel később a sydney-i olimpia versenyeinek fő zsűrije volt. Ugyanebben az esztendőben megválasztották az Európai Öttusa Szövetség elnökének, valamint a Nemzetközi Öttusa Szövetség végrehajtó bizottsági tagjának. Tizenkét éven át, 1996 és 2008 között a Magyar Öttusa Szövetség elnöke volt. Mindezen túlmenően sikeres üzleti pályát is a magénak tudhat: az adidas Budapest Kft. vezetőjeként, majd sportmarketing-menedzsereként a hazai sportélet legfőbb támogatóinak egyikét képviselte és képviseli odaadással, magas szakmai színvonalon.

Bognár Miklós Kornél tanár, edző (diploma)

A 80 esztendős Bognár Miklós Kornél közel négy évtizede töretlen lelkesedéssel szervez Baranya megyei fogyatékos fiatalok számára diák- és szabadidősport-versenyeket. Jelenleg is a Fogyatékkal Élők Baranya Megyei Sportszövetsége aktív munkatársaként dolgozik. Életútja méltó példája egy, a fogyatékkal élő gyermekek sportjáért, neveléséért önfeláldozó munkát végző sportszakember pályafutásának. Szerteágazó szervezői, szakmai és szakértői tevékenységét úgy végzi, hogy az messze túlhaladja azokat a kereteket, amelyeket a pedagógus-életpálya nyújtott a számára.

Hajdu János kézilabdaedző (diploma)

A hazai kézilabdasport évtizedek óta meghatározó alakja végigjárta az edzői pálya teljes ranglétráját, és elévülhetetlen érdemeket szerzett a sportág nagyszerű eredményeiben. Dolgozott szövetségi kapitányként, felnőtt- és utánpótláscsapatok trénereként, a fiatalok magas szintű felkészítését mindig is szívügyének tekintette. Magától értetődő volt a választás néhány évvel ezelőtt, amikor Balatonbogláron megkezdte működését a sportág utánpótlás-nevelő központja, a Nemzeti Kézilabda Akadémia, hogy őt bízzák meg a női szakág vezetésével. Mindeközben a női juniorválogatott szövetségi edzőjeként is tevékenykedik. Szakmai életútja példaként állítható a pályájukat most kezdő, fiatal edzők elé is.

Blednik László gyorskorcsolyaedző (diploma)

A több mint negyedszázada az edzői pályán tevékenykedő szakembernek kiemelkedő szerepe van abban, hogy a mifelénk mostoha sorsú gyorskorcsolyasport máig létezik, sőt figyelemre méltó eredményeket szállít. A korábbi versenyző aktív szolgálója annak a programnak, amelyben évente hozzávetőleg négyezer óvodás és kisiskolás tanul meg korcsolyázni a Városligeti Műjégpályán, miközben az élsport területén is rendkívül sikeresen dolgozik. Hosszú ideje segíti a juniorválogatott felkészülését, mi több önzetlenül hozzájárul a sportág anyagi gondjainak enyhítéséhez: egyebek mellett kisbuszt vásárolt és tart fenn csak azért, hogy a versenyekre, edzőtáborokra szállítani tudja tanítványait. Egész életében a gyorskorcsolyasportért, a versenyzők érdekeiért és sikereiért tett és tesz a mai napig.

Mészárosné Korényi Olga úszóedző (diploma)

A korábbi Universiade-győztes úszó 1965 óta dolgozik szeretett sportága trénereként. Több mint félévszázados szakmai életútja során több száz gyermeket tanított meg úszni, módszereiről a legendás Rajki Béla – a nemzetközi szövetség egykori alelnöke – több oktatófilmet készített. Pályafutása ékköve, hogy ő volt a négyszeres olimpiai bajnok Darnyi Tamás nevelőedzője, de foglalkozott az ötkarikás ezüstérmes Güttler Károllyal is. Rajtuk kívül több neves vízilabdázó, öttusázó és kajakos is mestereként tekint rá. Napjainkban is fáradhatatlanul dolgozik az UTE szakosztályában – társadalmi munkában.

Balogh Anikó kajakos, edző (diploma)

Balogh Anikó a magyar kajak-kenu sport egyik lelke, motorja. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség munkatársaként ma is, immár 77 évesen, aktívan vesz részt a hagyományőrzésben, az értékek ápolásában.

Balogh Anikó eredményes pályafutást tudhat maga mögött, K-4 500 méteren bronzérmes volt az 1961-es poznani Európa-bajnokságon, egyéniben pedig a negyedik helyen zárt. Nyitott személyiségének, szervezőkészségének köszönhetően jelenleg is központi szerepet tölt be a sportágban, lelkesen szervezi a masters korosztály számára az összejöveteleket, megemlékezéseket, gyalog- és vízitúrákra invitálja egykori bajnokainkat és gyűjti a versenyzőkkel kapcsolatos fotókat, írásos anyagokat.

A Fair Play eszméjének népszerűsítése

Buzgó József öttusázó, edző, újságíró (trófea)

A korábbi kiváló öttusázó – aki magyar bajnoki címmel is büszkélkedhet, s az 1984-es, Los Angeles-i olimpiáról csak a szocialista országok bojkottja miatt maradt le – a magyar sportélet legszínesebb egyéniségeinek egyike. A dr. Török Ferenc kapitánysága alatt a válogatott mellett edzőként dolgozó szakember később az újságírói pályát választotta: előbb a Népszava sportrovatában dolgozott, majd a lap rovatvezetője, azt követően a Bravo Sport alapító főszerkesztője lett, majd a Sztár Sport ügyvezető-főszerkesztői székéből érkezett 2008-ban a Nemzeti Sporthoz, ahol nyolc éven át a lap főszerkesztői tisztét látta el. Egész életét a sport töltötte ki, hajnali margitszigeti futóként máig él benne a mozgás szeretete, miközben személyiségéből fakadóan önkéntelenül a sport, a sportolás megkedveltetésének nagykövete. Felhőtlen jó kedéllyel, szenvedélyesen előadott történetei már-már szállóigékké nemesültek az idősebb és a fiatalabb korosztályok köreiben egyaránt.

Fradi Suli Program (diploma)

Az FTC 2015 őszén indította útjára a Fradi Suli Programot, mellyel eddig országosan 65 iskola 19 ezer gyermekét érték el. A fő cél a jövő nemzedékének, a Ferencvárosi Torna Club leendő sportolóinak és szurkolóinak megszólítása; a klub dicső múltjának és jelenének bemutatása, megismertetése a fiatalabb generáció számára; olyan sportcsillagok bevonása, akik elért eredményeik és emberi kvalitásaik okán hitelesen és mérvadóan hívják fel a gyerekek figyelmét a tanulás és a sportolás összehangolásának fontosságára. Az egyesület a fiataloknak igyekszik olyan maradandó, pozitív élményeket nyújtani, hogy azoknak köszönhetően ők is kedvet kapjanak a sportoláshoz, ahhoz, hogy a Fradi-család tagjaivá váljanak.

Balogh Enikő hosszútávfutó (diploma)

A debreceni orvostanhallgató olyan sportember, aki saját, önzetlen hozzáállásával személyes példát mutat emberiességből, miközben sportteljesítményével is messzemenően felhívja magára a figyelmet. Négy éve szerelme a hosszútávfutás oly módon, hogy a versenyeket adomány gyűjtésre is használja. A Rotary futófesztiválon a Team Heart Alapítványt segítette, a Nagyerdei Terepmaratonon sérült és fogyatékkal élő embereket támogatott, miközben önkéntes mentőápolóként is dolgozott, ennek nyomán pedig a Gyermekrohamkocsi Futónagykövete lett. A fiatal generáció körében mindenütt népszerűsíti a sportot. A riói olimpia után saját költségen felkeresett harminc olimpikont és edzőt, s az ő aláírásukkal ellátott magyar zászlót és szurkolói pólót licitre bocsátotta, a befolyt összeget pedig leukémiás gyermekeknek ajánlotta fel. Három éve a Magyar Orvostanhallgatók Szövetségében transzplantációs koordinátor, és immár transzplantált sportolókkal is foglalkozik.

Szabadidősport

Csáfordi Dénes Hajdúhadház polgármestere, kosárlabdaedző (diploma)

A Debrecentől 16 kilométerre fekvő Hajdúhadház Dr. Földi János Általános és Művészeti Iskolájában működik a Hadházi Farkasok kosárlabdacsapata, amely nagyszerű példát szolgáltat arra, hogy miként nevelhetők és fejleszthetők sikeresen a problémás körülmények között élő, eltérő kultúrájú gyermekek a sport által. Az egyesület társalapítója Csáfordi Dénes polgármester, akinek tevékenysége nyomán pályázati források sora érkezik a városba, s a klub húszmilliós költségvetésének jó részét a társasági adó sportcélú felajánlásai teszik ki. A diákok zömének tagdíjat sem kell fizetnie, a gyerekek többségének még a cipőjét is a vezetők vásárolják meg. Az úgymond „nehéz közegből” erényt tudtak kovácsolni a helyiek, olyannyira, hogy a sport ma már szerves része a fiatalok életének, s előfordul az is: a Farkasok csapata ki-ki meccseket játszik az összehasonlíthatatlanul jobb körülmények között készülő debreceni akadémia együtteseivel…

Életmű

Fa Nándor hajótervező, szólóvitorlázó (trófea)

A hatvannégy éves hajótervező és -építő, óceáni szólóvitorlázó az első magyar, aki a Vendée Globe verseny keretében egyedül kerülte meg vitorlásával a Földet, s ötször a Horn-fokot. Fa 1985-től 1987-ig a Szent Jupát, 1992-től egy éven át az Alba Regia, 1996-tól 2012-ig a Budapest nevű, egyaránt saját tervezésű és építésű hajójával szelte a vizeket, majd 2014-től a Spirit of Hungary-re keresztelt vitorlással vágott neki a végtelennek. Ezzel a hajóval indult el harmadszor is 2016-17-ben a nevezetes Vendée Globe versenyen, s a mezőny legidősebbjeként 93 nap, 22 óra, 52 perc, 9 másodperces idővel a nyolcadik helyen ért célba ez év február 8-án. A célba érés után bejelentette, hogy visszavonul a versenyzéstől. „Azt hiszem, ennyi volt nekem, lezártam a pályámat, jöjjenek a fiatalok! Hobbiból nem megyek ki vitorlázni. Ha a családom megkér, akkor elviszem őket A-ból B-be, de én szórakozásból nem vitorlázom” – így nyilatkozott, s ha valóban végleges a döntése, mi csak annyit rögzíthetünk: a szorgalom, a fegyelmezettség és a kitartás bajnoka, az emberi teljesítőképesség határait feszegető, felejthetetlen bajnok örökre köszönt el, egyúttal beírta magát az egyetemes sport történelemkönyvébe.

Dr. Halmos Imre testnevelő tanár, edző (diploma)

Dr. Halmos Imre testnevelő tanár, a Testnevelési Főiskola Labdajáték Tanszékének volt tanszékvezetője, az egyetem gyémántdiplomása. A KSI alapító igazgatója, sokszoros kézilabda-válogatott, kiváló teniszező, kosárlabdázó, kézilabda és tenisz mesteredző. Nevéhez fűződik számos sportszakmai könyv írása, szerkesztése. Több műve jelent meg a teniszről, és ő írta a Sportjátékelmélet című szakkönyvet is. 88. életévében jár, de napjainkban is aktívan teniszezik. A Ferencváros örökös bajnoka.

Nagy János birkózó, sportkönyvszerző (diploma)

A korábbi olimpikon és Európa-bajnoki ezüstérmes birkózó a „Hogyan válasszak sportágat?” című könyv atyja. A kiadvány tartalmában és minőségében is teljességre törekvő alkotás, hiánypótló műnek tekinthető a magyar és a nemzetközi sportirodalomban egyaránt. A kötet legfőbb célja, hogy a gyerektől a felnőtt korosztályig mindenkit megismertessen a sport világával, a testedzés jelentőségével, hangsúlyozza a sport és az egészséges életmódra nevelés fontosságát. A könyv hatszáz oldalon át elemzi, kiknek ajánlják az egyes sportágakat, milyen képességeket fejlesztenek azok, mik az előnyei és hátrányai, hány éves kortól lehet vagy érdemes elkezdeni, meddig tarthat a versenyszerű pályafutás, lehet-e kedvtelésből végezni az adott sportágat. A mű amolyan iránytűként szolgál a helyes sportágválasztást illetően, lexikonként, szótárként is forgathatják a testnevelők és a tanulók, ily módon szerzője nagy mértékben hozzájárul az új nemzedékek hatékony sportra neveléséhez, a mozgás megszerettetéséhez

Művészet-tudomány

Dr. Magas István vízilabdázó, közgazdász (trófea)

Annak igazolására, hogy az eredményes sportkarrier nem zárja ki a későbbi, egészen magas szintű tudományos munkásságot, nem is találhatnánk alkalmasabb alanyt dr. Magas Istvánnál. A 117-szeres válogatott vízilabdázó az 1972-es müncheni olimpián és az 1975-ös, Caliban rendezett világbajnokságon egyaránt az ezüstérmes csapat tagja volt, majd 1977-ben Jönköpingben Európa-bajnoki címet ünnepelhetett társaival, míg egy évvel ez után Nyugat-Berlinben ismét a vb-dobogó második fokára állhatott fel. Aktív sportpályafutása közben, 1975-ben szerzett diplomát a közgazdaság-tudományi egyetemen, s tanulmányai befejezését követően is az intézmény kötelékében maradt, mint világgazdasági tanszék tudományos munkatársa. Később az Egyesült Államokban tanított; 1984-től a University of Connecticut, 1985-től a Willamette University, 1987-től a Texas Technical University tanára volt. Hazatérése, 1992 után visszatért a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem világgazdasági tanszékére, immár docensként. Szűk másfél évtizede a Budapesti Corvinus Egyetem professzora, eközben a Central European University Business School és a Webster University Worldwide vendégtanára. Dr. Magas István életútja példaként szolgálhat minden fiatal számára, aki azt a célt tűzi maga elé, hogy a csúcsra jut sportolóként és az úgynevezett civil életben egyaránt.

Sasvári Sándor színművész, énekes (diploma)

A művészet és a sport összekapcsolódásának nagyszerű példájaként szolgálhat a Jászai Mari- és EMeRTon-díjas színművész, énekes pályája. Karrierjét énekesként és basszusgitárosként kezdte, majd 1982-ben szerződött a Rock Színházhoz. Később szabadfoglalkozású művész volt, három éve pedig a Turay Ida Színház társulatának tagja. Tagja volt a legendás Színészzenekarnak éppúgy, mint a színészek öttusa-válogatottjának, miközben harminc esztendőn át díjugrató-versenyzőként szerepelt. Rendszeres résztvevője a Nemzeti Vágtának is. Alighanem a legaktívabb sportember a színészek között, s egészen biztos, hogy ő a legismertebb művész a sporttársadalomban.

„Egy csapatban játszunk“ címmel fotopályázatot hirdetett a MOB Fair Play Bizottsága a Cseh- és a Szlovák Olimpiai Bizottság Fair Play Klubja, az Osztrák Olimpiai Bizottság Fair Play Bizottsága, az Európai Fair Play Mozgalom és a Nemzetközi Fair Play Bizottság együttműködésével, az EYOF jegyében. A nemzetközi versenyben a magyar pályázók közül a közönségdíjat a MOB fotósa, Szalmás Péter nyerte, Szokodi László, a Szegedma fotóriportere negyedik lett.

A fair play-híreket a MOB oldalán itt olvashatják.

(MOB)