A fáradhatatlan baráti kör

A fáradhatatlan baráti kör

2016. 08. 25.
Megosztás


A Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör az évközi aktivitásából a nyári hónapokban sem szokott engedni. Pedig az idei nyár a tévé előtt ülve is kellőképpen mozgalmasnak ígérkezett, hála a labdarúgó Európa-bajnokságnak és a XXXI. Nyári Olimpiai Játékoknak.

A kertvárosi sportbarátok azonban a kezdetektől fogva a missziójuknak érzik az olimpiai eszme terjesztését, ezért az idei évben is három alkalommal ötkarikás délelőttöt rendeztek a János utcai napközis táborban nyaraló gyerekeknek. A három alkalom egyaránt egy-egy riói kiállításból, egy sporttörténeti kvízből és ügyességi játékokból állt, de a programok fő attrakciója a neves sportolókkal való találkozás volt.

úniusban, júliusban és augusztusban a táborozók vendége volt az olimpiai bajnok ökölvívó, Gedó György, az olimpiai ezüstérmes labdarúgókapus, dr. Géczi István és az olimpiai bronzérmes kenus, Mohácsi Ferenc, akik az élménybeszámolójuk mellett a gyerekek kérdéseire is készséggel válaszoltak.

A Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör több tagja e mellett részt vett a Papp László-szobor avatásán is a háromszoros ökölvívóról elnevezett XIII. kerületi téren, illetve a klub elnöke, Borovitz Tamás és a felesége, Marika immár túl van a 325. olimpiai kiállításán is. A belvárosi Corinthia Hotelben rendezett tárlatot az olimpia ideje alatt több százan tekintették meg.

(Riersch Tamás)