A Ljubljanát is legyőzte, hibátlan maradt a Fradi

A Ljubljanát is legyőzte, hibátlan maradt a Fradi

2013. 02. 18.
Megosztás

Az FTC-Rail Cargo Hungaria hazai pályán 30-26-ra győzött a szlovén Krim Ljubljana ellen a kézilabda BL középdöntőjének 3. fordulójában.

A több alapjátékosát sérülés miatt nélkülöző Ferencváros nagy lépést tett az elődöntőbe jutás felé a női kézilabda Bajnokok Ligájában, ugyanis a középdöntő harmadik fordulójában Dabason 30-26-ra legyőzte a vendég szlovén Krim Ljubljanát. Az FTC - akárcsak a másik ágon a Győr - továbbra is százszázalékos a középdöntő félidejében. A következő körben, március 3-án ugyanez a két csapat találkozik, csak éppen a szlovén fővárosban, és ott már a csoportelsőség is eldőlhet.
A két csapat eddig nem veszített pontot, és egy újabb győzelem nagy lépés lett volna az elődöntőbe jutás felé. A hazaiak dolgát nehezítette, hogy Zácsik mellett most már az egy hete súlyos térdsérülést szenvedett Penára sem számíthattak. Így aztán a vendégek tulajdonképpen az egész meccsen külön őrzőt állítottak a gólveszélyes Tomorira.

Bátran kezdett a dabasi arénában a vendéggárda, rendre vezetett, de sikerült mindig egyenlíteni. Így ment ez 5-6-ig, aztán negyedóra elteltével már 9-6-ra vezetett a Krim. Innen sikerült felzárkózni, ám 15-12-re újból megugrott az időt is kérő Ljubljana, majd a szünet előtti záró másfél perc a hazaiaké volt.

A második félidőt remekül, 4-1-es sorozattal kezdte a Ferencváros, majd felrobbant a csarnok az örömtől. Ettől kezdve a Krim "futott az eredmény után", és 20-20-nál érte utol a riválist.

Szucsánszki kihagyott büntetője nem hatott negatívan csapata teljesítményére, 24-22-nél már a Ljubljana kényszerült időt kérni. Ettől nem tört meg a hazaiak lendülete, sőt, elhúztak 26-23-ra. Kettős emberelőnyben még nagyobb lett a különbség (28-23). A kiegészülő szlovén csapat a hajrában megkezdte a felzárkózást, ráadásul Szarkát kiállították, de Vérten fontos pillanatban módosította 29-26-ra az állást. A végjátékban Dajka betalált, a Krim pedig két hétméterest is rontott, így eldőlt a meccs.

Női BL-középdöntő, 2. csoport, 3. forduló:
FTC RAIL CARGO HUNGARIA-KRIM LJUBLJANA 30-26 (14-15), Dabas, játékvezetők: Kijauskaite, Zaliene (litvánok).
FTC: Abramovics, Pastrovics (kapusok), Cifra, Dajka 1, Deáki, Kocsis, Kovacsicz 5, Lukács, Németh L., Such, Szamoránsky P. 6, Szarka, Szekerczés 2 (2), Szucsánszki 4 (1), Tomori 10 (3), Vérten 2
LJUBLJANA: Stefanisin, Grubisic, Kain (kapusok), Bodnyeva, Gregorc, Jankovic, Krpez 2, Lazovic-Varlec, Martin 5, Mavsar 2, Müller, Penezic 9 (1), Piedade 4, Torstensson, Vergeljuk, Wörz 4 (1)
Kiállítások: 4, ill. 8 perc. Hétméteresek: 9/6, ill. 5/2.
Oltchim Valcea (román)-Zvezda Zvenyigorod (orosz) 29-25
Az állás: 1. FTC 6 pont, 2. Ljubljana 4, 3. Valcea 2, 4. Zvenyigorod 0

I. csoport:
Szombaton játszották:
Larvik (norvég)-Győri Audi ETO KC 18-24
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)-Randers (dán) 24-22 (12-11)
Az állás: 1. Győr 6, 2. Larvik 4, 3. Podgorica 2, 4. Randers 0
A csoportok első és második helyezettjei jutnak az elődöntőbe.

(Forrás: MTI)