Nyolcadik helyek - különböző előjelekkel

A második nap a melbourne-i olimpián: bronzérmes a férfi tőrcsapat

2016. 11. 24.
Megosztás


Az olimpia második versenynapján, november 24-én az atléták és a vívók versenyei kerültek a magyar tábor figyelmének középpontjában. Nem csoda, hiszen kalapácsvetésben az 1952-es olimpia bajnoka, Csermák József is dobókörbe állt a fináléban, a tőrcsapat pedig a négyes döntőben szállt harcba a legfényesebb éremért.

Délelőtt Csermák a 22 induló kalapácsvető közül biztosan jutott be az esti fináléba. Dobása csaknem négy méterrel nagyobb volt, mint az 54 méteres selejtezőszínt. A távolugró Földessy Ödön, aki az előző olimpián 730 cm-rel bronzérmes lett, nem tudta teljesíteni a 715cm-es selejtezőszintet, s így nem jutott be a fináléba.

A magyar távolugró az utolsó pillanatban került be az utazó csapatba, számára már korábban véget ért a versenyszezon. „Olyanok voltak a lelki körülmények, hogy képtelen voltam elérni azt az eredményt, amelyet szerettem volna” – emlékezett vissza akkori teljesítményére Földessy.

Szentgáli Lajos révén a 800m középdöntőjében is érdekeltek voltunk. A magyar Európa-bajnok viszont csak ötödik lett futamában, és így nem került be a fináléba. A gyaloglók 50 km-es távján Somogyi János a 35km-es ellenőrzőpontnál a kilencedik helyen haladt, de ekkor feladta a versenyt. A Helsinkiben bronzérmes Róka Antal viszont a győztes új-zélandi Norman Read mögött közel 20 perces hátránnyal ötödik lett.

A kalapácsvetés döntőjében az első két dobásával Csermák szenvedett. Versenyzőtársai próbáltak lelket önteni belé. A harmadik sorozatban azonban sikerrel járt: 60.70 méterre repült a kalapács a kezéből, ami 36 cm-rel több volt, mint az előző olimpián elért bajnoki címet jelentő eredménye. De ez sem volt elég az éremszerzésre. Négyen is túldobták, s bajnokunk csak az ötödik helyen végzett.

Az evezősök versenyei Ballaratban az időjárásra való tekintettel elmaradtak. Ökölvívásban Dőri András lépett szorítóba és fölényes pontozásos győzelmet aratott a pakisztáni Husszain ellen. Az öttusa és a vívás versenyei az éjszakába nyúltak.

Öttusázóink a vívásban javítottak addigi helyezésükön. Megnyerték a csapatversenyt és Moldrich, Benedek és Bódy a 3-5. helyet foglalta el ebben a tusában. Összetettben Benedek állt a legjobban az ötödik helyen. A csapat pedig megtartotta negyedik pozícióját.

Férfi tőrcsapatunk az olaszokkal kezdte a négyes döntőt. Már 8:5-re vezetett a Sákovics József, Somodi Lajos, Gyuricza József, Fülöp Mihály összeállítású gárda. Utóbbi versenyzőnk a Carpaneda elleni csörtében már 3:1-re vezetett. Még két találat és megvan a győzelem, de nem ez történt. Az asszót Fülöp elvesztette, s a következő két asszó is az olaszoké lett. Ezzel jobb találataránnyal a találkozót is ők nyerték meg. A következő összecsapáson a franciák ellen érződött az olaszok elleni vereség utáni csalódottság a csapaton. Sákovics, Tilli, Gyuricza és Fülöp 11:5 arányú vereséget szenvedett. Így már csak a bronzérem megszerzése lehetett a reális cél. Ehhez az amerikaiakat kellett legyőzni. Marosi vitte a hátán a csapatot négy győzelemmel, de Fülöp, Gyuricza és Somodi is kivette a részét a 9:5-ös győzelemben. Ezzel a tőrcsapat megszerezte a magyar csapat második érmét, egy bronzérmet az olimpián.

A megnyitó beszámolóját itt olvashatják.
Az első nap beszámolóját itt olvashatják.

(MOB Fotó:MOB Archivum)