A MOB elnöksége elfogadta a bakui Európa Játékok felkészülési irányelveit, Rio is napirendre került

2014. 07. 07.
Megosztás

A 2015-ös Európa Játékok, a téli és nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál, továbbá a 2016-os riói olimpia is napirendre kerül a MOB hétfői elnökségi ülésén. A Borkai Zsolt vezette grémium gazdasági kérdéseket is tárgyalt, többek közt a 2015. évi állami sport célú támogatások elosztásának arányaira és irányaira vonatkozó javaslatot, továbbá szakmai, működési támogatásokról is döntött.

A megbeszélésen elfogadták az azeri fővárosban jövőre első alkalommal megrendezésre kerülő Európa Játékok felkészülésének irányelveit. A MOB Elnöksége kinevezte Fábián László sportigazgatót a játékokon résztvevő Magyar Csapat vezetőjének. A MOB sportigazgatója a közelmúltban csapatvezetői szemináriumon vett részt Bakuban, így friss információkkal egészíthette ki az előterjesztést.

"Az Európa Játékok alkalmával 19 sportágban rendeznek versenyeket, köztük olimpiai és nem olimpiai versenyszámokban is, valamint hirdetnek győztest fogyatékkal élő sportolók között is. Ilyen jellegű eseményt Európában még nem rendeztek, így sportszakmai szempontból nincsenek tapasztalatok. Kilenc sportágban lehet majd a riói olimpiára kvalifikációt szerezni, így azok a sportágak kiemelt jelentőségűek. A magyar sportolók közül 34 már kvalifikált a bakui játékokra - többek közt birkózásban, aerobikban, ökölvívásban -, bízunk benne, hogy akár 150-200 fős versenyzői keret utazhat az azeri városba" - fogalmazott Fábián László. A sportigazgató azt is elmondta, a sportolói falu elkészült, a sportlétesítmények 80 százalékos készültségi állapotban vannak.

Az Európa Játékokat 2012. december 8-án egyhangú többséggel szavazta meg az Európai Olimpiai Bizottság közgyűlése Rómában, ahol eldőlt a Játékok első házigazdája is, amely Baku (Azerbajdzsán) lett. A MOB Közgyűlése idén áprilisban egyhangúlag döntött Magyarország, I. Európa Játékokon való részvételéről.

A hétfői ülésen döntöttek a 2015. évi Nyári és Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon résztvevő Magyar Csapat (EYOF) költségvetéséről és összetételéről is. Az ifjúsági korosztály európai, nyári olimpiai eseményére a grúziai Tbilisziben 2015. július 24. és augusztus 2. között kerül sor, a magyarok atlétika, kosárlabda, kerékpár, torna, kézilabda, judo úszás és tenisz sportágakban lehetnek érintettek. A téli EYOF-on alpesi síben, biatlonban, sífutásban, műkorcsolyában és snowboarban indulhatnak magyar sportolók. Az eseménynek Ausztria és Liechtenstein közösen ad otthont Schruns és Tschagguns városaiban 2015. január 23. és 31. között.

Az elnökség a riói olimpiára történő felkészülés aktualitásairól is kapott tájékoztatást. A XXXI. Nyári Olimpiai Játékokkal kapcsolatban a MOB június 30-án tartott szövetségi konzultációt. A megbeszélésen dr. Nagy Zsigmond nemzetközi, Fábián László sport- és Siklós Erik marketing és kommunikációs igazgató tartott tájékoztatót. Szabó Bence főtitkár akkor elmondta, a jelenlegi állami források minden lehetőséget biztosítanak ahhoz, hogy ideális feltételekkel készülhessenek a sportágak, így a csapatlétszám 150-200 versenyző körül várható, és az az elvárás reális lehet, hogy Magyarország az éremtáblán az első 10 nemzet között végezzen.

Az elnökség gazdasági és sportszakmai vonatkozásokat is tárgyalt. Döntöttek az olimpiai felkészülést, a versenysportot, az utánpótlás-nevelési programokat és műhelyeket valamint kimagasló sporteredményeket elért versenyzőket érintő támogatásokkal kapcsolatban, tájékoztatás történt a MOB 2014-es költségvetésének alakulásáról. A jelenlévők tárgyalták a jövő évi költségvetéssel kapcsolatos, 2015. évi állami sport célú támogatások elosztásának arányaira és irányaira vonatkozó javaslatot is.

A MOB Elnöksége elfogadta, hogy az Olimpiai Bajnokok Klubja és a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete is támogatásban részesüljön.

(MOB/VF)