A NOB már 31 milliárd forinttal támogatta az olimpiai mozgalmat világszerte

A NOB már 31 milliárd forinttal támogatta az olimpiai mozgalmat világszerte

2020. 07. 19.
Megosztás

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság már több mint 31 milliárd forint, azaz 100 millió amerikai dollár pénzügyi támogatást nyújtott a nemzeti olimpiai bizottságoknak és nemzetközi sportszövetségeknek a koronavírus-pandémia kitörése óta.

A felmerülő igények és szükség alapján ez idáig picivel több mint 19,5 milliárd forint (63 millió dollár) támogatásból részesültek a nemzetközi szövetségek, a nemzeti olimpiai bizottságok pedig közel 11,5 milliárd forintot (37 millió dollár) kaptak a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól.

Ezen felül a NOB Végrehajtó Bizottsága július 15-i ülésén megerősítette, több mint 46,5 milliárd forint értékig (150 millió dollár) továbbra is támogatni fogja a nemzeti olimpiai bizottságokat ez év végéig, illetve a NOB elkötelezett a NOB által elismert szervezetek megsegítésében.

A nemzetközi ötkarikás szervezet az olimpiai mozgalom vezetőjeként kulcsfontosságú szerepet tölt be az érdekelt felek támogatásában a járvány ideje alatt, ennek megfelelően a szervezet gyorsan be is váltotta kötelezettség-vállalását a pénzügyi segélycsomag odaítélésében.

Mindezzel párhuzamosan a sportolóknak szóló tokiói olimpiai ösztöndíj és a menekült sportolókra vonatkozó program is tovább folytatódik.

„Példa nélküli kihívással találja szembe magát az olimpiai mozgalom. A NOB-nak az olimpiák történetében először kell megrendeznie elhalasztott játékokat, miközben az érdekelt feleket is át kell segíteni eme globális válságon. A kialakult új helyzetben mindannyiónk szolidaritására, kreativitására, eltökéltségére és rugalmasságára szükség van. Áldozatokat kell hoznunk és kompromisszumokat kell kötnünk. A rendkívüli helyzetekre rendkívüli intézkedésekkel válaszolunk. Jelen helyzetben minden egyes félnek el kell végeznie a feladat rá eső részét – ez mindenkire vonatkozik, a NOB-ot is beleértve. Örömünkre szolgál, hogy segítséget tudunk nyújtani a támogatói programunknak hála” – vélekedett Thomas Bach, a NOB elnöke.

(olympic.org, fotó: IOC)