A NOB segít a menekülteken

A NOB segít a menekülteken

2015. 09. 04.
Megosztás

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság bejelentette, hogy kétmillió dolláros alap létrehozásával segít a nehéz helyzetbe került menekülteken.

„Mindannyiunkat megérintettek az elmúlt néhány nap borzasztó hírei és szívszaggató történetei. Az olimpiai mozgalom humanitárius segítséget akar nyújtani a Közel-Keletet, Afrikát és Európát érintő válságban. Ezért döntöttünk úgy, hogy mihamarabb beavatkozunk, és azonnal létrehozzuk ezt az alapot” – nyilatkozta Thomas Bach NOB-elnök.

„Hosszú ideje együttműködünk az ENSZ-szel és annak menekülteket segítő ügynökségével, bízunk a szakértelmükben. Magunk is tapasztaltuk korábban, hogy a sportnak milyen ereje a Közel-Keleten, Afrikában, Európában és a világ más részein.”

Thomas Bach elmondta, a válság természete folytán mihamarabb fel akarják osztani a rendelkezésre álló keretet, amiben számítanak a nemzeti olimpiai bizottságok segítségére.

A NOB két évtizede működik együtt szorosan az ENSZ-szel, és már korábban is több ezer menekült vett részt a nemzetközi bizottság által finanszírozott programokban.

A két szervezet például 2004-ben meghirdette az „Adni győzelem” nevű programot, mely azóta 23 országot látott el több tonnányi ruhával.