A NOB ülésén tapssal fogadták a menekültek csapatát

A NOB ülésén tapssal fogadták a menekültek csapatát

2016. 08. 03.
Megosztás


A Nemzetközi Olimpiai Bizottság riói, 129. ülésén álló tapssal fogadták a 10 főből álló menekült olimpiai csapatot. „A menekültek nagykövetei vagyunk. Soha nem fogjuk elfelejteni a lehetőséget, amit adtatok nekünk”- mondta a NOB-tagoknak Yiech Pur Biel, dél szudáni menekült. „Nem vagyunk rossz emberek. A menekült szó csak egy név.”

Az olympic.org beszámolója szerint a csapatból egy szíriai úszó, Yusra Mardini megköszönte a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, hogy lehetősége nyílt megmutatni, hogy a menekült sportolók is részei lehetnek a társadalomnak.

„Még mindig emberek vagyunk, nem csak menekültek. Mindenkit szeretünk a világon. Tudunk tenni valamit és el is tudunk érni valamit” - mondta. „Nem mi választottuk, hogy elhagyjuk a hazánkat, ahogy a menekült nevet sem… Megígérjük, mindent megteszünk, hogy inspiráljuk a világot.”

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Thomas Bach azt mondta, hogy a NOB hozta létre a Menekültek Olimpiai Csapatát (ROT) a menekültválságra való felhívás részeként. Az UNHCR, vagyis az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság becslése szerint több mint 65 millió ember kényszerült elhagyni az otthonát a háború, az éhezés, egyéb mesterséges, valamint természeti katasztrófa miatt. Beleértve azt a 21 millió menekültet is, akik más országba mentek.

„A remény jelét akartuk elküldeni a világ összes menekültjének” - mondta a NOB elnöke. „Ezek a remek sportolók megmutatják, hogy még a kilátástalannak tűnő tragédiák után is bárki képes arra, hogy tehetségével és az ember legbelső erejével a társadalom részévé váljon” - tette hozzá.

Bach és a NOB tagjai állva tapsoltak a sportolóknak, akiket a játékokat követően is támogatni fognak.

A NOB részéről a menekültek támogatása nagyjából két évtizedre nyúlik vissza, beleértve a 46 országban létrejövő sport-projekteket, melyek közül sokan menekülttáborok számára is sportolási lehetőségeket biztosítanak.

A tavaly nyári menekültválság csúcspontjánál a NOB 2 millió dollárt adott a menekültügyi sürgősségi alapnak, hogy segítse a nemzeti olimpiai bizottságokat, támogassa és integrálja a menekülteket. Főként Európából nem kevesebb, mint 17 nemzeti olimpiai bizottság vett részt a programban.

A menekült sportolók részvétele 2015 októberében kezdődött, amikor Bach elnök egy az ENSZ Közgyűlésnek szánt beszédében bejelentette, hogy a menekülteknek is legyen lehetőségük az olimpiai zászló alatt versenyezni. Ezzel egy olyan együttműködési folyamat indult el, melyben a NOB, a nemzeti olimpiai bizottságok és a nemzetközi szövetségek, valamint az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság menekült sportolókat igazol, akik elég tehetségesnek bizonyulnak.

A 10 olimpikon 43 jelentkezőből lett kiválasztva, mely egy leszűkített köre volt az 1000 lehetséges olimpiai versenyzői tábornak.

„Ezeknek a menekülteknek nincs otthonuk, csapatuk, sem nemzeti himnuszuk” - mondta a sportdiplomata. „Szállást ajánlunk nekik az olimpiai faluban, ahol együtt lehetnek a többi ország sportolóival. Az Olimpiai Himnusz az ő tiszteletükre fog elhangozni, az olimpiai zászló pedig az olimpiai stadionhoz fogja vezetni őket” - tette hozzá. Ezen kívül a sportolókat egy edzők és egészségügyi személyzet alkotta csoport is támogatja.

Az olimpiai falun belül az NOB Téren kijelölt standnál a sportolók rövid filmek megtekintésével többet is megtudhatnak a menekültekről. A film azt a három értéket mutatja meg, amelyek a sportolók és a menekültek számára egyaránt a legfontosabbak: remény, bátorság és kitartás.

(MOB-olympic.org, fotó: NOB/Ian Jones)