A vb-részvétel miatt kellett a női jégkorong bajnokság létszámát emelni

A vb-részvétel miatt kellett a női jégkorong bajnokság létszámát emelni

2012. 08. 31.
Megosztás

Miközben a férfiak javában készülnek a 2012-13-as idényre, a női jégkorongozóknál több fontos döntés született az előttünk álló szezon kapcsán.

Mivel a felnőtt és az U18-as válogatottat ugyanaz a szakmai stáb irányítja, így nem meglepő, hogy a két csapat együtt kezdi meg a felkészülést.
Mindkét csapat számára egynapos programról van szó, melynek keretén belül mind száraz-, mind jeges edzésre sor kerül majd a káposztásmegyeri jégcsarnokban. A válogatottakra jelentős erőpróbák várnak a szezon során, hiszen amint arról a hazai szövetség honlapja is beszámolt, a nagycsapat 2013. április 8. és 14. között Aucklandban szerepel világbajnokságon.

A divízió II/A csoportjában a házigazda Új-Zéland mellett Olaszország, Ausztrália, Szlovénia és Lengyelország lesznek – a győzelemre is esélyes - legjobbjaink ellenfelei.
Mint ismert, az U18-as válogatott hatalmas sikert aratva bejutott a világelitbe, és az év végén Finnországban próbálja meg kivívni a bennmaradást. 2012. december 29. és 2013. január 5. között Vierumäkiban az A jelű kvartettben kezdenek a lányok - ellenfeleik Németország, Kanada és Finnország korosztályos legjobbjai lesznek. (A másik négyesben Svédország, Csehország, az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország kapott helyet.)

Eközben a bajnokságok is átszerveződnek, ennek következtében a tavalyihoz képest teljesen új rendszerrel, új csapatokkal indulhat a bajnokság. A változásokra az előző idény pénzügyi problémái, elbillent erőviszonyai, illetve az IIHF szabályai miatt volt szükség.

„A TAO-pályázatok során a női csapatoknak nem volt esélyük pénzt szerezni, ezért azokat a követelményeket, amelyeket a szövetség velük szemben támasztott, nem tudták teljesíteni. Tavaly háromcsapatosra csökkent a bajnokság, idén pedig már csak két klub indulása volt biztos” – mondta dr. Kolbenheyer Zsuzsanna, a szövetség elnökségi tagja icehockey.hu-nak.

Ez pedig komoly gondot jelentett volna, hiszen az IIHF előírása szerint csak olyan ország szerepeltetheti válogatottjait nemzetközi színtéren, amelynek van profi bajnoksága. Ez legalább három csapatot jelent, együttesenként minimum 12 mérkőzéssel, és összességében legkevesebb mintegy nyolcvan igazolt játékossal.
Na már most két csapattal lehetetlen megrendezni a minimum háromcsapatos bajnokságot, viszont a magyar női jégkorong történetének legnagyobb sikerét elérő, az A-csoportba feljutó U18-as válogatott sem indulhatott volna a finnországi világbajnokságon.
Az, hogy pontosan hány együttes kezdi meg a szezont, még nem dőlt el, hiszen a napokban zárul a nevezési határidő, de a Dunaújváros, a Székesfehérvár, az ESMTK két csapattal, illetve a MAC-Marilyn kettes számú csapata, szinte biztosan ott lesz a rajtnál. A tavalyi bajnokságból kiemelkedő két csapat természetesen szintén részt vesz a bajnokságban, ám a MAC-Marilyn és a Vasas csak a rájátszásban kapcsolódik be a pontvadászatba.

(Forrás: molcsapat.hu)