A vívás is bekapcsolódott az Olimpiai Reménységek Versenyének rendszerébe

A vívás is bekapcsolódott az Olimpiai Reménységek Versenyének rendszerébe

2016. 06. 08.
Megosztás

A „Visegrádi országok” között fennálló, nagy hagyományokra visszatekintő kölcsönös együttműködés eredménye az olimpia szakágak utánpótlás versenye, az Olimpiai Reménységek Versenye, melynek a Magyar Olimpiai Bizottság az egyik támogatója.

Ennek értelmében Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia 2016-ban 43 sportágban rendez versenyt. Ennek a versenysorozatnak részét képezte az első ORV vívóverseny, kiegészülve további országok meghívott fiatal sportolóival.

A Magyar Vívó Szövetség úttörő szerepet felvállalva szervezte meg az eseményt. A verseny kadet korosztályban tőrben és párbajtőrben számos külföldi indulóval került lebonyolításra a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban szombaton június 4-én.

Kiemelkedik a férfi párbajtőr mezőnye, melyben több mint százan léptek pástra. Összességében a négy fegyvernemben tizenegy országból léptek pástra az ifjú reménységek, az indulók közel egyharmada volt külföldi.

A magyar vívók sikeresen szerepeltek az eseményen. A szakemberek egybehangzó véleménye, hogy a kezdeményezés jó. A kadet vívóknak kitűnő alkalom a nemzetközi versenyeztetés megkezdésre, mivel a következő szezonban már a FIE versenyek és Európa-bajnokság is lesz számukra.

Az ORV eseményei a MOB anyagi támogatásával valósulnak meg.

Az eredményeket ide kattintva tekintheti meg.

(MOB-MVSZ, fotó: MVSZ/Plásztán Attila)