Aján Tamás maradt a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke

Aján Tamás maradt a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke

2017. 05. 29.
Megosztás


Aján Tamás - a NOB tiszteletbeli tagja, a MOB elnökségének tagja - maradt a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke: a magyar sportdiplomatát az IWF hétfői, bangkoki kongresszusán erősítették meg újabb négy évre tisztében, amelyet 2000 óta lát el.

A választás előtt még heten pályáztak a posztra, a szavazás előtt azonban négyen visszakoztak, a katari Mohamed Juszef Al-Mana pedig fenntartva jelöltségét kampánybeszédében jelentette be visszalépését Aján Tamás javára. Így Aján Tamás és az olasz Antonio Urso, az európai szövetség vezetője küzdött meg az IWF vezető tisztségéért. A 147 tagországot képviselő küldöttek 86-61 arányban voksoltak az eddigi elnök mellett.

A 78 esztendős magyar sportdiplomata a múlt héten erősítette meg az MTI-nek, hogy újraindul az elnöki posztért, mert meggyőződése, hogy még sokat tud tenni sportágáért.

Aján Tamást, aki 23 esztendőn át az IWF főtitkáraként dolgozott, 2000. december 8-án, az athéni kongresszuson választották meg a nemzetközi szövetség elnökének, azóta pedig négyszer erősítették meg tisztében. Legutóbb, 2013. május 20-án Moszkvában kapott bizalmat a küldöttektől. Az orosz fővárosban rendezett kongresszuson hatan kandidáltak elnöknek, de a voksolás előtt négyen visszaléptek, végül az olasz Antonio Ursóval szemben Aján Tamás 80:55-re nyert.

Több mint négy évtizede dolgozom a súlyemelésben és a súlyemelésért, és kimondhatatlanul jól esik, hogy most ötödik alkalommal is elnökké választottak" - jelentette ki a magyar sportdiplomata, aki 1970-76 között alelnöke, 1976-tól 2000-ig főtitkára volt, azóta pedig elnöke az IWF-nek.

Nagy elismerésnek tartja, hogy további négy évre bizalmat kapott, ráadásul 147 ország küldöttei szavazatainak meggyőző többségével" - mondta, hozzátéve, hogy ilyen kemény harc még soha nem volt a tisztségekért. A súlyemelés alulról indulva vált elismert, nagy sportággá, amit az is mutat, hogy hét elnökjelölt és hat főtitkárjelölt indult, 119-en jelentkeztek a különböző pozíciókra - emelte ki.

Arra a kérdésre, hogy mivel magyarázza sikerét, azt mondta: a jelek szerint elfogadták a programját, amelynek továbbra is kiemelt eleme a doppingellenes küzdelem. Emellett több pénzt kell adni a sportágnak, segíteni kell a kis országokat, és egyre több olyan látványos eseményre van szükség, amelyen a legerősebb súlyemelők indulnak - hangsúlyozta Aján Tamás.

Aján Tamás 1939. január 12-én született az erdélyi Szamosújváron. Tanulmányait Budapesten végezte. Fiatal korában több sportágat űzött: atlétizált, úszott, tornázott. Több sikertelen orvosegyetemi felvételi után a Testnevelési Főiskolán diplomázott, majd pszichológiából doktorált.

Aján Tamás, főbb tisztségei közt, 1968-tól a Magyar Súlyemelő Szövetség, 1970-től az IWF, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség alelnöke, 1976-tól 2000-ig főtitkára, 2000-től elnöke. 1969-ben alapítója, ma tiszteletbeli elnöke az európai szövetségnek. 1983-ban az OTSH elnökhelyettese lett. 1986-tól 1989-ig a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, 1989. és 2005. között főtitkára, ma a szervezet elnökségének tagja. A NOB tiszteletbeli tagja. A magyarok közül egyedüliként elnököl nemzetközi sportszövetséget. Több nemzetközi sportszervezetben (WADA, IMGA) tölt, töltött be évtizedek óta vezető tisztséget. A Magyar Olimpiai Akadémia elnöke 1989-től.

(MTI-MOB, fotó: insidethegames.biz, MOB)