Alelnököt is választott a kézilabdaszövetség közgyűlése

Alelnököt is választott a kézilabdaszövetség közgyűlése

2020. 09. 09.
Megosztás

Szeptember 9-én megtartotta 2020. évi rendes küldöttgyűlését a Magyar Kézilabda Szövetség. A megjelenteket az olimpiai család nevében Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója is köszöntötte. Az eseményen új alelnököt választottak.

A küldöttek elfogadták a Magyar Kézilabda Szövetség 2019. évi szakmai és pénzügyi beszámolóját, közhasznúsági mellékletét, könyvvizsgálói és felügyelőbizottsági jelentését, majd az MKSZ 2020. évi pénzügyi és szakmai tervét is, illetve az előterjesztésnek megfelelően a küldöttgyűlés módosította a szövetség alapszabályát. A küldöttgyűlésen került sor a szövetség kitüntetéseinek átadására.

Az alapszabálynak megfelelően a küldöttgyűlés az elnökség tagjai közül alelnököt választott, így a 2019-ben megválasztott Pálinger Katalin – aki tagja a MOB elnökségének is – és Nagy László mellett alelnök lett Kirsner Erika is, aki a közelmúltban második gyermekének életet adó Pálinger Katalinnal együtt felügyeli a női szakágat.

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója üdvözölte az esemény résztvevőit, valamint méltatta az MKSZ programját és törekvéseit. Kiemelte az U17-es női kézilabdázók Európa-bajnoki győzelmét, és elmondta, hogy a MOB nagyon bízik a felnőtt női csapat tokiói olimpiai kvótaszerzésében, de ehhez sokat kell készülni, hiszen „olimpia lesz”. Az olimpiai bajnok sportvezető sikeresnek ítélte a hazai és a határon túli létesítményfejlesztéseket is.

Az MKSZ elnöksége:
Elnök: Kocsis Máté. Alelnökök: Pálinger Katalin, Kirsner Erika, Nagy László. Tagok: Csermely Péter, Görbicz Anita, Györfi János, Marosi László, Oláh Sándor, Radulovics Bojana és dr. Tállay András, a MOB Orvosi Bizottságának elnöke.

(MKSZ-MOB, fotó: kezi.hu)