Amerikai kosarasokkal erősít a buszbalesetet szenvedő győri csapat

Amerikai kosarasokkal erősít a buszbalesetet szenvedő győri csapat

2013. 10. 30.
Megosztás

Két amerikai játékost igazolt a szeptember eleji buszbaleset miatt betöltetlen helyekre a HAT-AGRO Győr női kosárlabdacsapata.

Fűzy András klubelnök a keddi sajtótájékoztatón elmondta: több, az ütközés során megsérült játékosuk gyógyulása során kerültek elő korábbi, kisebb egészségügyi problémák, amelyek két-hat héttel későbbre tolják a visszatérésüket. A két új légiós közül Jasline Tinkle (a képen balra) a WNBA-s Seattle Storm erőcsatára, Courtney van der Slot (a képen jobbra) pedig a Chicago Sky első számú irányítója volt.

A klubelnök szerint rajtuk kívül most hét "hadra fogható" játékosa van, ezzel szemben a kupamérkőzéseken tíz játékosnak a padon kell lennie, máskülönben büntetést kap a klub.

"Mind a két játékos nagyon fontos volt a számunkra, de az irányító teljes mértékig kikerülhetetlen volt, mert mindhárom irányítónk rehabilitációja elhúzódik, így az elmúlt mérkőzéseket gyakorlatilag klasszikus egyes posztos játékos nélkül játszottuk" - mondta Fűzy András, hozzátéve: a baleset okozta költségek miatt a szezonra tervezett költségvetés közel kétszereséből dolgoznak, ez 80-100 millió forintos plusz kiadás.

"Nem szeretnék célt kitűzni az Euroligában a gárda elé, mert ez nem volna reális. Szeretnénk a magyar bajnokságra, annak középszakaszában és a rájátszásban egységes csapatként, minél jobb formában játszani. Igenis érmes helyeket szeretnénk megszerezni" - nyilatkozta az elnök.

"A most igazolt két játékos számára az új környezet megismerése mellett vonzerőt képviselt, hogy az Euroligában szerepel a klubunk, de a csapat nehéz helyzetének átérzése is motiválta őket."

A győri kosárcsapatot egy soproni mérkőzésre szállító autóbusz Kapuvárnál ütközött össze szeptember 7-én egy személyautóval. Tapodi Péter klubigazgató a helyszínen meghalt, Fűzy Ákos vezetőedző a győri kórházban vesztette életét, és több játékos súlyosan megsérült.

(Forrás: NSO)