Választási reformokat ígér a NOB

Átadták az olimpiai lángot a japán szervezőknek

2020. 03. 19.
Megosztás

Zárt ajtók mögött, korlátozott létszámmal ugyan, de a terveknek megfelelően átadták a lángot a 2020-as nyári olimpiai játékok rendezőinek.

Napfény és kék ég várta a közegészségügyi szempontok okán a nézők és delegációk részvétele nélkül megrendezett eseményt.

Az alig félórás átadási ceremónia az olimpiai, a japán és a görög zászló felvonásával kezdődött, majd Xanthi Georgiou főpapnő és Artemis Ignatiou koreográfus érkezett a stadionba olajággal és egy fáklyával a kezében.

A lángátadási ünnepségen felszólalt Spyros Capralos, a Görög Olimpiai Bizottság elnöke és NOB-tag, aki búcsút intett az emberiség, az antikvitás és a modern kor jelképéül szolgáló olimpiai lángnak és átadta azt a japán szervezőknek a barátság és az igazi szolidaritás jegyében.

Yoshiro Mori, a tokiói szervezőbizottság elnöke, habár nem tudott személyesen részt venni az átadáson, megköszönte a görög kormány, a Görög Olimpiai Bizottság és a NOB erőfeszítéseit, hogy a láng eljuthatott a japán felekhez. A március 12-én meggyújtott láng 56 évvel az 1964-es tokiói olimpiai játékok után úrja úton van Japánba. A szervezőbizottsági elnök az élő közvetítésben leadott videóüzenetben tett személyes ígéretet arra, hogy a lángot július 24-én terv szerint meg fogják gyújtani az új tokiói Olimpiai Stadionban.

Az átadási ceremónián eredetileg a háromszoros olimpiai bajnok birkozó Saori Yoshida és a szintén háromszoros olimpiai bajnok cselgáncsozó Tadahiro Nomura vette volna át a lángot, azonban közegészségügyi okokból majd Mijagi prefektúrában tehetik meg ugyanezt.

A Tokyo2020 GO névre keresztelt különgép holnap érkezik meg a szigetországba, majd március 26-án veszi kezdetét a japán fáklyaváltó Fukusima prefektúrában, ahonnan majd 121 nap során valamennyi japán tartományba ellátogat a nevezetes ötkarikás szimbólum, különös tekintettel Mijagi és Ivate prefektúrákra, a 2011-es földrengés és szökőár által leginkább súlytott területekre.

A március 16-án tartott G7-ülésen Abe Sinzó japán miniszterelnök és a G7-országok vezetői határozottan amellett álltak ki, hogy terv szerint rendezzék meg az olimpiai és paralimpiai játékokat. Thomas Bach, a NOB első embere szintén megerősítette, hogy az nemzetközi ötkarikás szervezet maximálisan elkötelezett a 2020-as tokiói olimpia iránt, ezen a ponton egyelőre nincs szükség drasztikus közbeavatkozásra, mint az elhalasztás vagy az eltörlés. Az olimpiai szervezőbizottság továbbá még szorosabban együttműködik a japán kormánnyal és a tokiói városi vezetéssel a sikeres rendezés érdekében.

Az esemény végén a görög nemzeti olimpiai bizottság elnöke, Spyros Capralos adta át a japán feleknek, egészen pontosan Naoki Imoto számára, az UNICEF oktatás a nemzetközi segélyprogramokban vezetőjének. A lángot ezután egy kis lámpásban tárolva fogják a Mijagi prefektúrában található Matsushima légibázisra szállítani.

Az eseményt az Olympic Channel közvetítette, amit itt megtekinthet.



A láng útja Japán földön.

(MOB, fotó: Olympic Channel, NOB)