Augusztus utolsó napján temetik Mező Ferenc leányát

Augusztus utolsó napján temetik Mező Ferenc leányát

2016. 08. 25.
Megosztás


Augusztus 31-én búcsúztatják a szellemi olimpiai bajnok, egykori NOB-tag dr. Mező Ferenc leányát, dr. Patzauer Sándorné Mező Zsuzsannát, aki haláláig ápolta édesapja örökségét, aktív tagja volt az olimpiai mozgalomnak, résztvevője volt a Magyar Olimpiai Akadémia rendezvényeinek. Az édesapja nevét viselő szellemi diákolimpia döntőjében rendszeresen ő adta át a díjakat.

Mező Zsuzsanna életének 91. esztendejében, 2016. július 21-én hunyt el. Temetése a Fiumei úti sírkert (1087 Budapest, Fiumei út 16.) szóróparcellájában lesz 2016. augusztus 31-én, 10 órától.

Június végén még részt vett azon az eseményen, ahol a Czakó utcai, Budavári Önkormányzat Sport- és Szabadidőközpontjában negyedik alkalommal ünnepelték az első kerülethez kötődő olimpiai bajnokokat. Mező Ferenc az első kerületben is tanított, tanítványa volt többek közt Kárpáti Rudolf olimpiai bajnok vívó és Lemhényi Dezső olimpiai bajnok vízilabdázó.

Dr. Mező Ferenc az 1928-as amszterdami olimpián szellemi olimpiai bajnokságot nyert irodalom kategóriában, Az olimpiai játékok története című munkájával, 1947-ben javasolta az önálló Magyar Olimpiai Bizottság létrehozását, melynek alelnöke, 1948 februárjában a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja lett.

(MOB)