Az Együtt az egészségért! program Nógrád megyébe érkezett

Az Együtt az egészségért! program Nógrád megyébe érkezett

2013. 05. 30.
Megosztás

Az egészséges táplálkozás, a mindennapos testmozgás és a megelőző szűrővizsgálatok népszerűsítése áll a COOP üzletlánc „Együtt az egészségért!” 2013 programsorozata középpontjában. A rendezvény keretében az előzetesen, a COOP üzletlánc által kiírt rajzpályázat győztesét is kihirdették Nógrád megyében.

A COOP üzletlánc, a társadalmi felelősségvállalást erősítő korábbi kezdeményezéseinek folytatásaként 2013-ban egy új ügy képviseletét vállalta fel. „Május 8-án útjára indítottuk az „Együtt az egészségért!” 2013 elnevezésű programsorozatot, mellyel az egészség szerepét, az egészséges táplálkozást, a mindennapos testmozgást és a szűrővizsgálatokkal történő megelőzés fontosságát kívánjuk fókuszba állítani” – mondta Halmosi György, a Palóc COOP Zrt. vezérigazgatója.

A közel 2 hónapig tartó programsorozat fővédnökségét Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere vállalta. Együttműködő szakmai partnerek: az olimpiai mozgalom hazai zászlóvivője, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), az egészséges táplálkozás szakértője, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) valamint világviszonylatban is egyedülálló, orvosi szűrőkamionnal rendelkező Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020.

Mi együtt élünk vásárlóinkkal

„A COOP Csoport az ország legnagyobb élelmiszer-forgalmazójaként felelősséget érez a vásárlók egészséges táplálkozásáért. Jelmondataink: „Mi mindenhol ott vagyunk!”, „COOP a jó szomszéd”. Mi együtt élünk a vásárlóinkkal, figyelünk a fogyasztóinkra, és az ő egészségükre.” – fogalmazott szécsényi megnyitó beszédében a Palóc COOP Zrt. vezérigazgatója. Halmosi György hangsúlyozta, hogy ezzel a programsorozattal a társadalmi felelősségvállalás keretében egy új ügy képviseletét vállalták fel, hiszen Európa legmodernebb szűrőkamionja az ország leghátrányosabb területeit is felkeresi. A mozgásban pedig úgy képviseltetik magukat, hogy a cégcsoport a Magyar Olimpiai Bizottság gyémántfokozatú támogatója.

A sport fontosságát Stayer László, Szécsény Város polgármestere is kiemelte, aki megköszönte, hogy az üzletlánc egy ilyen nemes és fontos kezdeményezést indított útjára.

A beszéd sokszor kevés, tenni is kell

„A COOP Gazdasági Csoport nemcsak beszél, hanem cselekszik is a pozitív változás érdekében” – mondta a MOB sportigazgató helyettese. Dr. Bartha Csaba hangsúlyozta, hogy a változásra igencsak szükség van a magyar társadalom egészségi állapotát illetően. Hazánk Európában még mindig élen áll a daganatos, és az érrendszeri betegségek tekintetében, de a mozgásszervi betegségek számával sem dicsekedhetünk. Nemcsak a fizikai aktivitásra, hanem azokra az üzletekre is szükség van, ahol olcsó, de egészséges élelmiszert lehet vásárolni. A COOP ebben az irányban is jelentősen segíti a településeken élőket. Az az üzletpolitika, amit az áruházlánc képvisel egyedülálló. A „sportos szponzorok” esetében a COOP üzletlánc a mérce.

„A COOP az „Együtt az egészségért!” 2013 programot februárban egy gyermek-rajzversennyel nyitotta meg, amely a program három pillére közül a mozgáshoz kapcsolódott. A „Szeretsz mozogni?” elnevezésű rajzversenyben részt vevő 8-12 éves gyerekeket arra kértük, hogy rajzolják le, mit jelent nekik a sport, hogyan, mit mozognak az iskolában, a barátaikkal. A pályázat célja az volt, hogy a felnövekvő generáció aktív, sportos életre nevelését segítsük, méghozzá úgy, hogy a nyertesek iskolája is részesüljön a nyereményekből, ezáltal az értékes sporteszközök még szélesebb körhöz juthatnak el” – foglalta össze Pálné Soltész Vera, a CO-OP Hungary Zrt. ügyvivő testületének tagja, az Észak-Kelet Pro-COOP Zrt. cégvezetője.

Több mint 7000 rajz közül a grafikus-festő-képzőművész szakemberekből álló zsűri a képi ábrázolás eredetisége és a megformálás színvonala szerint válogatott: az erőteljes, bátor kompozíciókat, a merész, de harmonikus színhasználatot értékelte. Ezen szempontok szerint több napos munkával válogattak ki megyénként 3-3 rajzot a döntőbe. Ezek az alkotások felkerültek a www.coop.hu weboldalra, ahol egy több mint 2 hétig tartó közönségszavazás során dőlt el, hogy kik kapják iskolájukkal együtt a nyerteseknek járó értékes sportfelszereléseket. A szavazók – az alkotókhoz hasonlóan – igen aktívak voltak, több mint 60 000 szavazat érkezett az 57 rajzra. A rajzpályázat lezárásaként a nyertes pályamunkáért Nógrád megyében Cseri Vivien nagyoroszi tanuló 20.000,- Ft értékű sportszercsomagot vehetett át, iskolája pedig 200.000,- Ft értékű sportszertámogatásban részesült.

(A felső képen: Miháldy Kinga, dietetikus, az OÉTI szakértője, Kammerer Zoltán, háromszoros olimpiai bajnok és világbajnok kajakozó, Dr. Bartha Csaba, a MOB sportigazgató helyettese,Stayer László, Szécsény Város polgármestere, dr. Horváth Zoltán, a Szécsényi Járási Hivatal vezetője, Halmosi György, a Palóc COOP Zrt. vezérigazgatója, Pálné Soltész Vera, a CO-OP Hungary Zrt. ügyvivő testületének tagja, az Észak-Kelet Pro-COOP Zrt. cégvezetője, Csepeli Lajos, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke)