Az Olimpiai Bajnokok Klubja is köszöntötte a 90 éves Köteles Erzsébetet

Az Olimpiai Bajnokok Klubja is köszöntötte a 90 éves Köteles Erzsébetet

2014. 11. 04.
Megosztás

Az Olimpiai Bajnokok Klubja közösen köszöntötte kilencvenedik születésnapján a legidősebb itthon élő aranyérmes társukat Köteles Erzsébetet. Az ünnepségnek az Ybl Tervező Iroda vezetője Takács Tibor adott otthont.

Közel száz olimpikon, köztük a volt versenyzőtársak, valamint a Nemzet Sportolói, Balczó András és Rejtő Ildikó is a jelenlévőkkel együtt vastapssal fejezte ki egyetértésüket Schmitt Pálnak, a MOB tiszteletbeli elnökének, Nébald Györgynek, az Olimpiai Bajnokok Klubja elnökének és Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajnoknak a Magyar Torna Szövetség elnökének, a MOB alelnökének elismerő megállapitásával, akik hangoztatták, hogy az "örökifjú Erzsike" kiváló eredményei mellett mindig mosolygós és mindenkihez segitőkész volt és maradt a mai napig. Az olimpiai bajnok tornász küldetésnek érezte, hogy a fiatalok példaképe legyen és a tornasportot szolgálja, ápolja és erősitse a tornász család összetartását, szolidaritását.

A születésnapi ünneplésen 18 olimpiai érmes, köztük 13 olimpiai bajnok is jelen volt.

A november 3-án 90. születésnapját ünneplő tornász olimpiai bajnokot a MOB-ban Szabó Bence főtitkár is köszöntötte.

(MOB/VD, fotó: Olimpiai Bajnokok Klubja/Róth Tamás)