Példát mutatott sportszerűségből a Rióba készülő magyar tollaslabdázó

Az olimpián kaphat nemzetközi Fair Play-díjat Sárosi Laura

2016. 05. 04.
Megosztás

Dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi tagja tájékoztatta honlapunkat egy új kezdeményezésről, mely által már Rióban nemzetközi Fair Play-díjat kaphat Sárosi Laura tollaslabdázó.

Mint arról beszámoltunk, a franciaországi Európa-bajnokságon Sárosi a negyedik kiemelt Karin Schnaasével találkozott, a mérkőzés első szettjében a német versenyzőnek elszakadt a cipője, és gyakorlatilag használhatatlanná vált. Ráadásul a szabályok értelmében nem tarthatott szünetet, hogy újabb pár cipőt hozzon, ám a magyar lány a nála lévő váltócipőt adta oda ellenfelének, aki később megnyerte az egyórás, rendkívül szoros mérkőzést.

„A bíró odajött, és megkérdezte, mi legyen. Ránéztem a német lányra és megkérdeztem, hányas a lába, szerencsére pont akkora volt, mint az enyém. Volt a táskámban egy váltócipő, mivel én egy másik versenyről jöttem az Eb-re, ezért azt odaadtam neki és pont jó volt a lábára – idézte fel az esetet a mob.hu kérdésére Sárosi Laura, akit épp utazása előtt nem sokkal kaptunk mikrofonvégre a ferihegyi reptéren. – Meg sem fordult a fejemben, hogy ne így cselekedjek. Azt hiszem, a legtöbb sportoló ugyanígy tett volna.”

Dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke felhívta figyelmünket a szervezet egy újonnan indított kezdeményezésére, mely által Fair Play-díjat kaphat Sárosi Laura a riói olimpián.

„A Nemzetközi Fair Play Bizottság a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kulturális bizottságával egyetértésben kampányt hirdetett a riói olimpia előtt. Arra kértük a nemzetközi szövetségeket és az újságírókat, hogy jelezzék nekünk, ha az olimpiai kvalifikációs versenyeken, valamint magán az olimpián fair play cselekedetet tapasztalnak – mondta az új kezdeményezéssel kapcsolatban Kamuti Jenő a mob.hu-nak. – A jelöltek listába vétele és áttekintése után a díjra leginkább méltónak vélt sportolót az olimpia idején kitüntetésben részesítjük. Már most több javaslat érkezett, ezen a hétvégén a tollaslabdázó Sárosi Laura is bekerült a jelöltek közé.”

Csorba József, a magyar szövetség elnökének beszámolója szerint Németország sportági szövetsége is kiáll Sárosi Laura mellett. „A német szövetség fair play-díjra fogja javasolni Laurát, s mindent bevet, hogy szabadkártyát kapjon az olimpiára” – nyilatkozta Csorba József az MTI-nek. Hozzátette, a vereség miatt Sárosi Laura ki fog csúszni a kvótát jelentő helyekről a riói indulásról döntő, csütörtökön záruló világranglistán.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)