Az úszásról gyors tempóban - 10 éves a Varjú-kör

Az úszásról gyors tempóban - 10 éves a Varjú-kör

2017. 09. 29.
Megosztás


A Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör szinte napra pontosan tizedik évfordulójához érkezett. 2007. szeptember 13-án 17 órakor néhány kertvárosi sportbarát alakította meg ezt a civil szervezetet a Rákos úti régi postaépületben, mely kezdeményezés mára alaposan kinőtte magát. A baráti kör ugyanis az elmúlt öt évben „nyitott állapotban” üzemel, azaz a rendezvényei már nem zártkörűek, és ennek eredményeképpen a XVI. kerületben rendszeresen sokan találkozhatnak a meghívott olimpikonokkal.

A Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör az idei őszt a nyári budapesti vizes világbajnokság hangulatának felidézésével nyitotta, melyben nagy segítséget kapott Kozma Dominiktől, a nagy meglepetésre bronzérmet szerző 4×100 méteres férfi gyorsváltónk egyik tagjától. Ő volt ugyanis a vendég szeptember 27-én az Erzsébetligeti Színházban, mely esemény – a fenti nyitottságnak köszönhetően – ismét több mint száz nézőt vonzott. Ennyien hallgathatták meg élőben, hogy hogyan élte meg egy magyar úszó a Duna Aréna fergetes hangulatát, s hogy mennyire tudott megbirkózni a hazai a közvélemény elvárásával. Kozma Dominik a Kertvárosban is megtapasztalhatta a magyar szurkolók szeretetét, nemcsak azzal, hogy sokan voltak kíváncsiak rá, hanem már a színház bejáratánál, ahol többen vártak az aláírására és a vele készített közös fotóra.

Kozma Dominik nemcsak fantasztikus úszásával, hanem a versenyeket követő frappáns interjúival is sztárrá vált – jó beszólásokkal a kertvárosi rendezvényen sem fukarkodott -, ám ezúttal azt is bizonyította, hogy komoly témákról komolyan is tud beszélni. Így tett többek között, amikor a magyar úszósport jelenlegi helyzetéről faggatták őt, de hasonló komolysággal mesélt a súlyos sérüléséről, a pályafutása töréséről és a talpra állásáról is.

A Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör rendezvényein rendszeresen beigazolódik, hogy „minden út a Kertvárosba vezet”, azaz a legtöbb vendég esetében találnak kerületi kötődéseket. Ezt Dominik sem úszhatta meg, aki „el is ismerte”, hogy, bár ízig-vérig kispestinek vallja magát, azért a párja révén a Kertvároshoz is erősen kötődik. Olyannyira, hogy a fiatal pár még nem is olyan régen Rákosszentmihályon lakott.

A baráti kör a szeptemberi úszóleckét követően októberben egy nagyszabású rendezvényre készül. A XVI. kerületi Önkormányzattal és a Magyar Olimpiai Akadémiával közösen ugyanis október 28-án a MOA 69. Vándorgyűlésének lesznek a házigazdái az Erzsébetligeti Színházban, mely eseményt a baráti kör tízéves évfordulójának megünneplésével, illetve a rákosszentmilyi uszoda névadó ünnepségével is össze fogják kötni.

(Riersch Tamás)