Beé István nevelőedző lesz, de nem vonul vissza

Beé István nevelőedző lesz, de nem vonul vissza

2012. 09. 25.
Megosztás

Beé István 1982-ben kezdett el kajakozni az Újpesti Dózsában. Legnagyobb sikereit a Budapesti Honvéd színeiben érte el, ám most visszatért anyaegyesületéhez, ahol az UTE Kajak-kenu szakosztályának felkérésére nevelőedzői feladatokat lát el.

"A szakosztály vezetőjével, Doma Gergővel nagyon jó a kapcsolatunk, annak idején kajakoztunk is együtt, az érdekeink pedig most egymásra találtak: neki utánpótlás-edzőre volt szüksége, nekem pedig kereset kiegészítésre - mesélte a kajak.hu-nak Beé, aki ennek ellenére nem áll le a versenyzéssel.
- Olyannyira nem, hogy a felnőtt országos bajnokság után csak egy hétre álltam le, aztán máris munkába kezdtem. Ma is csak délutánonként tartok edzéseket, reggelente ugyanúgy tréningezem tovább. Már három éve én viszem a 200 párost a nagyobb világeseményeken, és minden esélyem megvan rá, hogy összejöjjön a negyedik, majd utána az ötödik, hatodik évem is."

Az ötszörös válogatott kajakos elmondta, mindig is vonzotta az edzősködés.

"Mindig is az volt az álmom, hogy sportolói karrierem befejezése után edzősködhessem. Ezt azonban úgy képzeltem el, hogy nagyobb, profibb sportolókkal foglalkozom, de egyáltalán nem bánom, hogy az alapoknál kell kezdjem a szakma megismerését" - mondta Beé István.

(Forrás: hatharom.hu)