Bemutatkozott a MOB új vezetése az Országgyűlés bizottságának

2017. 05. 23.
Megosztás


A Parlament, Dúró Dóra vezette Kulturális Bizottságának tartott prezentációt a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Kulcsár Krisztián és a szervezet főtitkára, Fábián László a Képviselői Irodaházban május 23-án. A sportvezetők tájékoztatást adtak a 2016-os riói olimpia eredményeinek tanulságáról, valamint a tokiói olimpiára való felkészülés terveiről, a MOB feladatairól, a várható eredményességről. A MOB új elnöke - ebben a tisztében - első ízben találkozott az Országgyűlés sportot is felügyelő testületének tagjaival.

A sport területe a Parlamentben a Kulturális Bizottsága előtt, 2014-ig a Sport és Turizmus Bizottsághoz tartozott.

Kulcsár Krisztián elmondta, szívesen ment a bizottság elé, hiszen fontos számára a szervezetekkel való jó kapcsolattartás. Dúró Dóra bizottságvezető kérdésére hangsúlyozta, hogy fontos számára a nyitottság, a partneri kapcsolatok kialakítása; valamint a piaci szereplők, a gazdasági szféra bevonása, hiszen az a MOB önállóságának egyik alappillére. Beszámolójában szépnek, de ugyanakkor felemásnak nevezte a magyar csapat riói teljesítményét. A nyolc aranyat és az éremtáblán elért 12. helyet megítélése szerint bárki elfogadta volna az olimpiai előtt, ugyanakkor elismerte, hogy kevés sportág szállította az eredményeket, és összességében kevés helyezést értek el a magyar versenyzők. „A tradicionális sportágakban - vívás, öttusa, kajak-kenu, vízilabda és úszás - továbbra is erősek vagyunk, miközben például birkózásban, tornában és ökölvívásban bőven van tennivaló, a cél az, hogy ezekben is előre tudjunk lépni" - fogalmazott az MTI beszámolójában Kulcsár Krisztián, aki szerint mivel a verseny sokkal nagyobb, mint korábban bármikor volt, ezért a riói eredményekkel Tokióban is kiegyezne.

Fábián László főtitkár a riói szereplésről, a tokiói felkészülésről, a MOB feladatairól és az élsport helyzetéről tartott részletes prezentációt sportszakmai szempontból. Dúró Dóra érdeklődésére, mi szerint „mennyire voltak önkritikusak a szövetségek Rio után?”, a főtitkár azt mondta: általánosságban mindenkire jellemző volt az önkritika, a kajak-kenu szövetség például mély elemzést végzett, kitérve a férfi szakágra, ugyanakkor az öttusázók úgy érezték, magas színvonalú edzők, jól felkészített sportolók vettek részt az olimpián.

A MOB vezetői a bizottság tagjainak nyomtatott szakmai MOB-kiadványokat is átadtak.

A bizottsági meghallgatáson a MOB mellett a Magyar Paralimpiai Bizottság, az EMMI Sportért Felelős Államtitkárságának és a 17. FINA vizes világbajnokság szervező bizottságának vezetői is beszámoltak munkájukról, az előttük álló feladatokról.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)