Bemutatkozott az olimpiai vegyescsapatverseny a judo vb-n

Bemutatkozott az olimpiai vegyescsapatverseny a judo vb-n

2017. 09. 04.
Megosztás


Első alkalommal szerepelt judo világbajnokságon a vegyescsapatverseny, amelyet felvettek a 2020-as olimpia programjába. A magyar válogatott egy győzelemmel a nyolcaddöntőben búcsúzott.

A csapatversenyre huszonegy válogatott nevezett, annál erősebb ágat, amilyenre a magyarok kerültek nehéz lett volna összeállítani, hiszen a francia, a dél-koreai, a mongol, s a toronymagas favorit japán együttes is a „mi oldalunkon“ sorakozott. Később ezt igazolta a vegyescsapatverseny végeredménye is, hiszen a japánok nyertek, a koreai és francia válogatott pedig felállhatott a dobogó harmadik fokára.

Az első fordulóban a három női és férfi súlycsoportban Karakas Hedvig (57kg), Szabó Frigyes 73), Gercsák Szabina (70), Tóth Krisztián 90), Erdélyi-Joó Abigél (+70) és Cirjenics Miklós (+90) alkotta együttes Kazahsztán ellen lépett tatamira, s mind a hat mérkőzését megnyerve jutott tovább.

A nyolcaddöntőben Franciaország volt a magyarok ellenfele, ekkor Karakas, Gercsák, Tóth és Cirjenics mellett Szigetvári Mercédesz és Ungvári Miklós küzdött.

A junior Európa-bajnok Axus ellen az olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklós vazarival vezetett, majd földharcban ippongyőzelmet aratott. Később Tóth Krisztián a korábbi világbajnok Pietri ellen derekasan helyt állt és az aranypontig tartó csatában a magyar fiút hirdették ki győztesnek. Ekkor még élt a remény, hogy nagy bravúrral a magyarok juthatnak a legjobb nyolc közé.

Az ifjúsági Európa-bajnok Dicko ellen dicséretesen küzdött Szigetvári Mercédesz, de a találkozó a francia győzelmével ért véget. A befejező hatodik találkozón Cirjenics Miklós nem bírt az olimpiai bronzérmes Cyrille Marettel, s a franciák jutottak be a legjobb nyolc közé 4-2-es győzelemmel.


„Ez a csapatmeccs, a vereség körülbelül olyan volt, mint az egész világbajnokság számunkra – vélekedett Nagy András sportigazgató. – Nagyon sajnálom az egész hetet, hogy nem sikerült érmet szereznünk, a saját minimális elvárásunk magunkkal szemben egy érem és egy pontszerző hely lett volna. Úgy gondolom, voltak olyan meccseink, amelyeket hazai pályán el kellett volna kapnunk. Mindenképpen értékelnünk kell majd a történteket, mert jövő májusban elkezdődik a kétéves kvalifikáció a következő olimpiára. Át kell beszélnünk sok mindent, mert úgy érzem ebben a garnitúrában legalább egy, de inkább két érem is benne lehetett volna. Apróságokon múlott a dolog, de végül nem sikerült, emiatt csalódott vagyok. A közönségen semmi sem múlott, szeretném megköszönni mindenki nevében annak a sok ezer embernek, akik mindennap kijöttek, hogy támogattak és buzdítottak bennünket.”


A vegyescsapatok küzdelmében a papírformának megfelelően a japánok diadalmaskodtak. A 2020-as, tokiói olimpia programjába már felvételt nyert új versenyszám érmes mérkőzéseit a helyszínen tekintette meg Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke. A csapatverseny érmeit is ő adta át mind a négy csapat 12 résztvevői nyakába.

A 18 fős hazai küldöttség Csoknyai László (81 kg), Tóth Krisztián (90) és Bor Barna (+100) révén három ötödik hellyel zárta a világbajnoki küzdelmeket a Papp László Sportarénában.


A délutáni érmes mérkőzések előtt dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke visszaadta az IJF zászlaját Marius Vizernek, a Nemzetközi Judo Szövetség elnökének, aki átadta azt az azeri szövetség alelnökének: 2018-ban Baku lesz a világbajnokság házigazdája.


Ugyancsak a délutáni program felvezetéseként adták át a világbajnokság legjobb magyar versenyzőjének felajánlott különdíjat: az OTP ötezer dolláros díját a nehézsúlyúak között ötödik helyezést elérő Bor Barna nyerte el.

A budapesti cselgáncs-vb éremtáblázata élén Japán végzett 8 arany-, 4 ezüst- és 1 bronzéremmel. A franciák kettő és további öt ország: Mongólia, Kína, Németország és Szerbia egy-egy aranyérmet szerzett.

(MOB-judoinfo.hu, fotók: MTI/Kovács Tamás, Horváth György)