Férfi vb: Svéd - kanadai összecsapás az aranyéremért, nyolcan már olimpiai résztvevők

Curling vb: Svédország a világbajnok

2013. 04. 08.
Megosztás

A kanadai Victoriában befejeződött a férfiak curling világbajnoksága.

A döntőben a hazai válogatott a svédek ellen lépett a jégre.
A találkozó rosszul kezdődött a kanadaiak számára, mivel az első fordulóban (end) a skandinávok 2 kővel bizonyultak jobbnak. Egy egy köves kanadai siker után a svédek ismét két kővel jelezték ők ma nyerni jöttek a fináléba. Kanada nem adta fel, és a negyedik endben ők is két kővel bizonyultak jobbnak riválisuknál. A következő három endben két svéd és egy kanadai egy köves siker után a találkozó állása 6-4 volt a svédek javára.
A nyolcadik end döntő volt a végeredmény szempontjából, mivel a svédek már harmadik két köves sikerüket érték el, amire a kilencedik endben a kanadaiak csak egy két köves sikerrel tudtak válaszolni.
A befejező tízedik endet már le sem kellett játszani a svédek 2001 és 2004 után harmadszor szerezték meg a világbajnoki címet. Kanada az 55. világbajnokságon 34 arany után, most az ezüstéremmel kellett, hogy megelégedjen.

Hét nemzet Kanada, Svédország, Skócia (Nagy-Britannia zászlaja alatt), Norvégia, Dánia, Kína és Svájc az utolsó két vb eredményei alapján megszerezte az indulás jogát a jövő évi olimpiára. Hozzájuk csatlakozik a rendező Oroszország csapata.

A még szabad két helyért december 11-15 között selejtező tornát rendeznek a németországi Füssenben, amelyen az Egyesült Államok, Új-Zéland, Csehország, Franciaország, Japán, Németország, Finnország és Korea indulhat.

A nők olimpiai mezőnye: Svédország, Svájc, Skócia (Nagy-Britannia), Kanada, Egyesült Államok, Dánia, Dánia, Korea és Oroszország már korábban eldőlt a rigai világbajnokságon.
A hölgyek is a németországi Füssenben harcolhatnak a két további olimpiai hely megszerzéséért. A selejtező mezőnye: Németország, Japán, Kína, Olaszország, Lettország, Csehország és Norvégia.

Eredmények:

Férfi curling világbajnokság, Victoria

Döntő:

Kanada 0 1 0 2 0 0 1 0 2 X 6
Svédország 2 0 2 0 1 1 0 2 0 X 8

3. helyért:

Skócia *2 0 0 0 0 2 0 3 0 0 7
Dánia 0 0 0 0 2 0 2 0 2 0 6

Végeredmény: 1.Svédország (Niklas Edin, Sebastian Kraupp, Fredrik Lindberg, Viktor Kjäll, Oskar Eriksson), 2.Kanada (Brad Jacobs, Ryan Fry, E.J. Harnden, Ryan Harnden, Matt Dumontelle),
3. Skócia (David Murdoch, Thomas Brewster, Scott Andrews, Michael Goodfellow, Greg Drummond), 4.Dánia (Rasmus Stjerne, Johnny Frederiksen, Mikkel Adrup Poulsen, Troels Harry, Lars Vilandt)
5. Norvégia, 6. Kína, 7.Svájc, 8.Csehország, 9.Egyesült Államok, 10.Oroszország, 11.Japán, 12.Finnország

Az olimpiai pontverseny végeredménye:

VB 2012 VB 2013 össz
Kanada 14 12 26
Svédország 10 14 24
Skócia 12 10 22
Norvégia 9 8 17
Dánia 6 9 15
Kína 7 7 14
Svájc 4 6 10
Egyesült Államok 5 4 9
Új-Zéland 8 - 8
Csehország 1 5 6
Oroszország - 3 3
Franciaország 3 - 3
Németország 2 - 2
Japán - 2 2
Finnország - 1 1